Eltűntem

Ú, hát nem vittem túlzásba idén a blogolást. Igazából kedvem sem volt hozzá, meg időm se (tudom, mindenkinek arra van ideje, amire akarja), de elég sok bajom volt a munkahelyeimmel az elmúlt 1,5 évben, konkrétan nem volt, úgyhogy ez kissé elveszi az ember kedvét az írástól. De már kezdenek rendeződni a dolgok.

Ebből kifolyólag Luxika sajna nincs rendszeres munkában, heti 2-3-szor tudok kimenni hozzá, és ő olyan, hogy minden alkalommal nulláról kell kezdeni, szóval elég sokat kínlódtam vele. Viszont Lacival kb. fél éven keresztül csak ülésjavítást gyakoroltunk a körkarámban. Úgyhogy ahogy az ülésem javult, úgy javult a lovaglás is. Nem ködösítek, q nehéz időszak volt, megint el akartam adni Luxit egyszer-kétszer, de talán most átbillentem fizikailag, meg lelkileg is valami határon, és már nem lomboz le, ha nem mennek a dolgok, hanem kihívásnak fogom fel. Illetve Luxi is megunja egy idő után, hogy fáradhatatlanul baszatom, úgyhogy csinálja a dolgokat.

Hát nagyjából ennyi, mostanában jól vagyok, nem is félek, csak a vágtabeugratás még a mumus. De nem is emlékszem, hogy mikor bakolt, ugrott meg utoljára, úgyhogy talán elsimulnak itt a dolgok. Ja, de, éppen kengyel nélkül, szárat nem fogva, karjaimmal oldalsó középtartásban (apám tesitanár) ügettem a körkarámban, mikor Laci rácsattintott az ostorral. 😀 Zúgva szálltam, mint a győzelmi zászló, esélyem sem volt kiülni.

Pár napja a fedelesben.

Nem évértékelő

 Ellenállok a társadalmi nyomásnak, nem írok évértékelőt. Röviden: minden oké.

Viszont arról szeretnék megemlékezni, hogy amúgy is imádom Jókait, de hogy mennyire értett még a lovakhoz is! Egy részlet a Kőszívűből. Dőlt betűvel jelzem a lovakkal kapcsolatos kifejezéseket.

"Boksa felhasalt valahogy a lovára. Nagy nyöszörgésébe került felülni. Hanem aztán mikor fenn ült, mintha hozzá lett volna nőve a lovához.

– No, ezredes uram, hát csak várjon, mindjárt itt leszek én ebben a nyomban!

Az ezredes nem vette észre, hogy ezt valami hegyes, dacos, betyáros hangon mondta már Boksa Gergő, ami nagyon különbözött eddigi siralmas, panaszos, szánalomkolduló modorától.

– Mindjárt visszajövök!

Azzal kiereszté a karikás ostort, s nagyot kondított vele. A hóka nevezetes zergeugrással kezdte a futást, s vitte gazdáját a tört résen keresztül. ... 

A lovas pedig nem tréfált, s szíjon lógó kardját marokra kapva, nekirugaszkodott a betyárnak.

A betyár odavágott hozzá a karikással bal felől. A lovas parírozta a vágást a kardjával bal felől, a karikás dróthegye arcul csípte jobb felől. Akkor a betyár egy másikat vágott hozzá az ostorral jobb felől. A lovas előrenyújtá kardját jobb felől, az ostor képen kapta bal felől. Átkozott fegyver az; ellenkező oldalán vág meg, mint ahova céloz. A lovas káromkodott németül, magyarul.

Harmadszor aztán a lova orrára csippentett egy hegyeset az ostor végével a betyár, amitől a svalizsérló egyszerre két lábra ágaskodott, piruettet csinált, körülfordult, s ledobta a lovasát a hátáról.

Boksa Gergő pedig nem törődött vele tovább, hogy mi lesz a két darabbá vált ellenfeléből( :D a szerk.), hanem utánavágtatott a nyargaló gulyának, ráterelte a helyes irányra; sötét volt, köd is volt; oda mehetett vele, ahova akart. "

Oszter Sándor mint Rózsa Sándor, állítólag Jókai az ő alakját is felhasználta Boksa Gergő megformálásához.

https://www.lovaskalendarium.com/news/rozsa-sandor-szerepeben/

Nagyon kalandos...

 ... napunk volt ma Luxival. Kimentem, lelovagoltam, utána kitettem az egyik hátsó karámba, és nekiálltam nyerget tisztítani. Előzőleg ki kellett hessegetni a szabadtartású baromfikat a beállójából, mert Luxi megijedt a csirkéktől, akik kirebbbentek.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy írok majd egy nyergészeti posztot is, ugyanis nagyon kiokosodtam nyereg-ügyben, miután eladtam a Bruno Delgrange-t, és vettem a német Ebayen egy Jorge Canavest.

Pont, mire végeztem a nyereggel, elkezdett cseperegni az eső. Na, mondom, behozom a lovat. Mire kiértem, a következő látvány fogadott: Luxi, Rudi (a póni), és a két méncsikó őrült módon rohangásztak fel-alá a karámokban, mivel addigra már zuhogott az eső, és kissé felszívták magukat. Luxika mondjuk szerintem annyira nem lelkesedett, mert nem szereti az esőt, viszont nem mert bejönni a beállóba a rém-csirkék miatt, ahová én menekültem. Türelmetlenkedett, kapart, mikor megyünk már be. 

Na, mi a fenét csináljak, el fog szaladni ilyen állapotban, gondoltam. De ott egye meg a fene, ha elszalad, elszalad, be van kerítve a tanya, majd összeszedem valahogy, nem fogunk itt ázni, menjünk. Feltettem rá a kötőféket, és meglepő módon teljesen kulturáltan be lehetett hozni, igaz előrelátóan tettem a zsebembe egy almát, és azzal indítottam. Az istállóban boldogan üdvözölték egymást a többiekkel, összeszagolt box-szomszédjával, és nekiállt szénázni. Mivel mindketten szarrá áztunk, lehúztam róla a vizet, adtam még egy almát, aztán eljöttem. Nagyon büszke voltam magamra is, de rá is, azért ugye tudjuk, hogy úgy tört el a karom, hogy elrántott, igaz, az a lószállító miatt volt. Csak benő a feje lágya így 17 évesen. Krisztián szerint a holland lovak későn érnek, hát épp itt volt az ideje.

Luxi zaklatottan ázik

Felnőttem

Már régóta terveztem, hogy írok egy hosszabb bejegyzést arról, hogy mennyit fejlődtem mostanában lovaglásban. Laci is megdicsért, hogy már teljesen önállóan, egyedül el tudom intézni a lóval való munkát, kimegyek, előkészítem, lelovaglom, munka után ellátom, elpakolok, hazajövök. Én is észrevettem, hogy ezek a tevékenységek is sokkal hamarabb mennek, mivel már rutinszerűvé váltak, például a felszerelés előkészítése, ló pucolása, lovaglás után elpakolás, satöbbi.

Illetve már oda is eljutottam, hogy ki merem jelenteni, hogy idomító munkát is végzek. Igazából Luxi viselkedésen tudom lemérni, mivel mikor még gyávább és tapasztalatlanabb voltam, akkor elég sokat szórakozott velem, nem arra ment, amerre szerettem volna, kiment a pályáról, bakolt. Luxi egyébként egy skizofrén egyéniség, amikor felülök rá, egy makacs, lusta dög, viszont amikor leszállok róla, képletesen szivárványszínű sávok jelennek meg rajta, unikornisszá változik, meleg tekintettel pislog rám, és belém dörzsöli a fejét. 

Az a helyzet, hogy az utóbbi időben már csak egy dologtól "féltem" idézőjelben: ha pálcázzuk vágtabeugratásnál, akkor bakol. Viszont ha nem pálcázom, akkor nem vágtázik. Ezt úgy oldottam meg, hogy tettem a nyeregre egy úgynevezett majrészíjat, és abba kapaszkodok. Amikor rájön, hogy hiába púpol, ahogy Laci szokta mondani, nem történik semmi, akkor vágtázik rendesen, úgyhogy úgy néz ki, hogy ezt a problémát is megoldottuk. Sajnos le kell vele rendezni ezeket a csípéssorrendi ügyeket.  

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nincsen semmilyen egészségügyi baja, többször megnézettük állatorvossal. Körkarámban úgy megy, mint egy kisangyal, tehát tényleg nem fizikai problémák hátráltatják. Mindenesetre veszek neki valamit ízületvédőt, attól biztosan lazább lesz. Meg hát ő sem mai csirke már, 17 éves.

Summa summárum, végre ki merem jelenteni hogy önálló lovas lettem. Egyébként házigazdám is úgy vettem észre, nagyjából azóta vesz emberszámba, amióta a múltkori leesésem után még véres fejjel összekotortam magam a földről, és dühösen, összeszorított fogakkal közöltem, hogy még visszaülök rá pedagógiai okokból. Szóval azóta Sanyi tisztel, amire nagyon büszke vagyok.

Luxiról is lehet előnytelen képet csinálni: itt Laci mossa le éppen, én meg befontam a sörényét, mert mindig kétfelé állt a nyakán.

Mormota-nap

Egyébként most visszaolvastam a blogot, és minden évben kijelentem, hogy kellett két-három-négy év, hogy Luxival összeszokjunk. Valószínűleg jövőre is ezt fogom írni, hogy kellett 5 év, de akkor nyugdíjba megyek (csak jelképesen).

Egyébként imádom a lovamat!