Betegség, kihagyás

Enem is elkapott ez az influenzaszerű, sajnos tíz napig nem tudtam kimenni. Tegnap voltam Angin, hát volt már jobb is, de csak visszarázódok. Jó kis izomlázam lett mára mindenesetre.

Más témában olvasgatom Tóth Miklós visszaemlékezéseit, az alábbi sztori nagyon tetszett:

"A főnöki irodából, kétszárnyú ajtó nyílt egy kellemesen árnyékos verandára, ahonnan Béni bácsi nézte a karámban folyó produkciókat. Máig emlékezetes számomra, amikor egyszer egy , már a negyvenes éveit bőven taposó német úr próbálta lovát két keresztberakott, 60 centiméternél nem magasabb akadályt képező rúdon áthajtani. A ló szabályos lassú vágtában engedelmesen mindig ráfordult az akadályra, azt megközelítve azonban vagy jobbra, vagy balra elegáns ívben kikerülte. A német úr, gondolván a pénzéért lényegében azt csinál, amit akar, ahányszor akar, már vagy tizedszer próbálkozott. És akkor Béni bácsi hirtelen felállt a székéből, de úgy, hogy az hátradőlt, amit se korábban, se később soha nem tapasztaltunk nála. Fürge kacsázó lépteivel a karám felé indult, menetközben engem, aki a legközelebb állhattam, magához intett. Kitérdesedett vászonnadrágban, barna mokaszinfélében volt, a német urat udvariasan, komor arccal leszállította lóról, nekem meg mutatta, hogy dobjam fel, ami ugye úgy történik, hogy ő két kézzel megfogja a nyereg elülső és hátsó részét, bal lábát behajlítva felém nyújtja. Vékony, aszott öregember volt, nélkülem most esélye se lett volna, hogy felmásszon a lóra. Gyorsan kengyeleket rövidítettem, hogy apró félcipős lábaival legalább körülbelül elérje őket. . A német hevült, vörös arccal figyelt. Nem értette, de mi többiek sem, mit is akar. Béni bácsi közben elindult, és mintha valami olyasfélét sziszegett volna, inkább csak magának „..mielőtt ez a barom teljesen elrontja ezt a lovat..”

Béni bácsi lépésben tett egy kört a lóval, fáradtan, kedvetlenül gubbasztva rajta, majd még mindig lépésben ráfordult az akadályra. Vagy öt méterre az akadálytól, az irgalmatlanul nagyméretű Furulya nevű ló, minden látható instrukció nélkül, vágtába ugrott és pontosan az akadály közepén, az ellenszegülésnek a leghalványabb jelét sem mutatva, átlendült azon. Amire a mai napig emlékszem, hogy ez mennyire erőlködés nélkül, a lónak és lovasnak is mintegy magától értetődően történt. Béni bácsi egy pillanatig sem gondolt arra, hogy a ló ezt a nevetséges akadály nem ugorja meg, a ló pedig egy kör erejéig az aszott kis öregember Béni bácsit a hátán érezve, valamiért most egy pillanatig sem gondolt arra, hogy ezt a számára is nevetséges akadályt át ne ugorja.  Nagy varázslat volt.

Béni bácsi még egy kört lépegetett, odajött hozzánk, ügyesen lecsúszva a lóról a kantárt a németnek adva, valami olyasmit mondott, hogy „.. kérem, most már többet ne ugorjon, csak körbe lovagoljon. Mára ennek a lónak elég az ugrásból..”

Az egyik lovász, hangját önkéntelenül is lehalkítva, motyogta. . .”Érdekes, nem is tudtam, hogy az öreg még lovagol. Én legalább is még soha nem láttam.”       

 Mi sem. És a nyár hátralévő részén se senki, soha többet."

Stratégiai tervezés

Ez az egyik tárgy, amit tanítottam régebben. Hogy jön ez most ide? A lovardadicsérős poszt kapcsán megkértem az oktatómat, hogy ő is foglalja össze nekem az eddigi haladásomat, illetve a további célokat, hogyan látja pedagógiailag a fejlődésemet.

Elsősorban a vágtamunkámat szeretné fejleszteni, mivel lépésben, és ügetésben már nagyjából tudom az alapokat, de vágtában még nincs meg a biztos ülésem. Az életkorom miatt, de általánosságban is van ez az általános alapvetés hogy kezdő lovasnak tapasztalt ló való, akitől sokat tud tanulni. Nálunk Angi lenne ez a ló, de sajnos ő egészségügyi problémái miatt csak könnyített munkára alkalmas. Monty ugye tudjukki. :) Tudjuk milyen, szeretem, imádom, nagyon cuki, de nem alkalmas a díjlovaglás finomságainak elsajátítására, illetve rendszeresen lezúgok róla. Dasmika kedves, megbízható ló, de még ő is nagyon fiatal, viszonylag képzetlen. Van most az új lovunk, még nem is írtam róla, Szeli, de ő meg az eggyel magasabb szint, haladóbb lovasoknak javasolt.

Szóval most azon gondolkozunk, hogy kéne nekem venni egy idősebb, tapasztalt, nyugis, képzett lovat, akivel tudnék fejlődni, illetve nem ugrik ki alólam rendszeresen. Per pill még anyagilag meg is engedhetném magamnak, aztán ha nem, akkor legfeljebb átadom iskolalónak.

El is kezdtünk most nézegetni, de ez is egy soha véget nem érő történet, az egyik kiszemeltet már eladták, a másik, egy igen szimpatikus Mihály nevű 15 évesről kiderült, hogy hátproblémái vannak, és max. 50 kilós lovast bír csak el, stb, stb. Van nekem itt a másik helyen egy titkos választottam, az az idősebb herélt, akivel terepen voltam, de kétlem, hogy eladó lenne. Ráadásul közben volt egy autóbalesetem, belémjöttek hátulról a pirosnál, most nincs kocsim, az is költség, szóval egyelőre halasztjuk az ügyet, de nem feledkeztünk el róla.

Szeli