Együttműködések

Eseménydús hetem volt.

Csütörtökön kinn voltam Angin, de előtte még futószáraztam Montyt a körkarámban, aki most, hogy hűtlen lettem hozzá, kevesebbet dolgozik. Azért földről való munkát lehet, sőt ajánlatos is vele végezni, én vele tanultam meg futószárazni, szeretem is csinálni, ha van rá időm, neki is, nekem is jót tesz. Már sötétedett, de azért a lovat még lehetett látni, mindkét kézre lemozgattam, Montyka időnként sértetten kirúgott, mikor vágtát kértem, de magához képest teljesen oké volt, utána még legeltünk egy kicsit.

Angival jó volt az edzés, ő is sokkal nyugodtabb, amióta rendszeresen foglalkoztatva van, hál istennek.

Ma, szombaton is őt lovagoltam, tíztől lement egy normál edzés, annyi volt, hogy elég sokan voltunk a fedelesben, mert a kinti pályák fel vannak ázva, de ez ilyenkor ősszel-télen megszokott. A végén kérdeztem, hogy tudok-e valamit segíteni, ráérek. Az edzőm mondta, hogy nagyon is, jártassam meg Dasmit, aki most szintén pihen lábproblémák miatt, csak úgy vezessem körbe-körbe. Na, felcsillant erre egy másik edző szeme is, hogy Anikó, lenne-e kedved Ferenccel (avagy Ferenczcel, így van kiírva a neve a boxára) kicsit lépni. Hogy a fenébe ne, bármikor szívesen ülök lóra.

Ferenczről azt kell tudni, hogy ő a lovarda nagy öregje, szó szerint, nyugodt, nagydarab, 22 éves, idős, nyugdíjas ugróló, de azért őt is kell mozgatni, ebbe segítettem most be. Jó félórát léptünk a fedelesben, de Ferencz mozgása kb. olyan volt, mint egy birodalmi lépegetőé, lehetett érezni, hogy a lába nincs teljesen rendben. De azért egy idő után bemelegedett, és vidámabban, élénkebben mozgott. Én közben igyekeztem akklimatizálódni a tevegeléséhez, és mikor visszajött az edző, elkezdtünk ügetni.

Ferencz, még tavasszal

Hát, bevallom töredelmesen, nem tett jót az önbizalmamnak Ferencz, az ügetése darabos, szokatlan volt, az első 10 percben azzal voltam elfoglalva, hogy összeszedjem valamennyire az ülésemet, nehéz volt összehangolódni vele, közben az edzőm adta az instrukciókat: - Ne emelkedj ki annyira a nyeregből, előre mozdítsd a csípődet, fix legyen a vádlid, szorítsd oda, ne görnyedj össze, húzd ki magad, könnyedén, látsszon rajtad, hogy élvezed, stb.

Hát ez utóbbit nehezen lehetett rólam elmondani. Kellett azért idő, hogy megszokjam, a végén már jobban ment, de azért így sem a felhőtlen boldogság ült ki az arcomra. Ültem én már Ferenczen vagy egy féléve, akkor sem volt jobb. Node sebaj, nagyon hasznosak ezek a gyakorlatok, meg kell szokni más lovak mozgását is! Summa summárum, mindketten nyertünk az ügyön, Ferencz mozgott, én gyakoroltam, win-win szituáció.

Utána még lepucoltam Dasmit, sétáltunk, adtam jutalomfalatokat Montynak, Anginak, és boldogan távoztam.

Angi

Monty

Szép edzés

Rámjár itt a rúd: nem elég, hogy nincs kocsim, beteg voltam, de még a bokám is kibicsaklott a hét elején. Ma viszont már nem bírtam ló nélkül, befáslizott lábbal elbicegtem a lovardába.

Nem bántam meg: gyönyörű idő volt, napsütés, nem túl meleg, kár lett volna kihagyni. Angin ültem, a már sokszor emlegetett idősebb iskolalovunkon. Hál' istennek, mostanában semmi baja nincs, nem köhög, nem sánta, és óra végére már egész vidáman ügettünk körbe-körbe, csináltuk a lovardai alakzatokat, nagykör, kiskör, kígyóvonalak, stb.

Angiról azt kell tudni, hogy ő az őstag, a megbízható alapló, akire a futószárról épp elengedett kezdők ülnek, nyugis, megingathatatlan természete miatt. Érdekes módon ez csak a pályán mutatkozik meg, előtte és utána egy hisztikirálynő, nem szereti, ha nyergelik, félti a nyakát, fejét, óvatosan kell vele bánni. Egyedül sem szeret lenni, ragaszkodik más lovak társaságához. Valószínűleg egy előző helyén rosszul bántak vele, ez az oka. De mi kinyaljuk a fenekét, gyógynövényt kap, tápot kap, télire kiköltözött az angol boxba, ahol jobb a levegő, így nem is köhög mostanában. Ja, és angol telivér, ebből adódó gizda testalkattal, és idegrendszerrel.

Én is rajta tanultam futószáron, de mint említettem, rémesen pánikoltam magassága és teveszerű mozgása miatt. Amióta viszont 1. elmúlt a tériszonyom 2. Montyka lerakott néhányszor, nagyon értékelem Angi megbízhatóságát, mostanában őt szoktam lovagolni, remélhetőleg mindkettőnk kölcsönös megelégedésére. Nekem mindenesetre igencsak önbizalomnövelő az öreglány.

Ma is én voltam az utolsó lovas, és mikor az oktatóm bevitte az egyik lovat, egyedül maradtunk a pályán, Angika keserves nyerítéssel tiltakozott a magány ellen, de megnyugtattam, aztán vége is volt az órának.

Angi. Már nem ez a foszlott kötőféke van, most kapott egy szép, új, pink színűt.