Edzés hagyományos módszerrel

Nagyon eseménydús volt a hétvégénk

Szombaton kimentünk, és a párom segítségével a fenti kispályán szabadon hajkurásztuk Luxot jó félóráig, amiből kb 10-15 perc vágta volt. P. szerepe az volt, hogy a bejáratnál állt, és amikor Lux odaért, akkor vészjóslóan csapkodott a pót-ostorrral, én meg középen hajtottam. Nagyon szépen dolgozott, mármint a ló :), szóra ment a lépés-ügetés, a vágta először annál kevésbé, de aztán belejöttünk. Mondjuk akkor kicsit hülyén éreztem magam, mikor arra jött három bértartótársam, és döbbenten nézték, ahogy Lux után rohangászok az ostorrral, és magas, visító fejhangon azt kiabálom, hogy -Vágta, vágta! Mindezt kobakban, Tászler Melinda lovasbalesete óta földi munkához is inkább felveszem, biztos, ami ziher.

A végén viszont már a szabadidomítás is szépen ment, Lux teljesen magától, ostornyi távolságra jött körülöttem, mintha zsinóron húznák csak testbeszéddel, illetve hangsegítségre, nagyon büszke voltam rá. Kár, hogy nem videóztuk le, majd legközelebb.

Vasárnap először szintén a kispályán kezdtünk, de valami flexelés ment a fedeles mögött, úgyhogy megkértem Andi, hogy vonuljunk le a nagypályára, ami jóval nyugisabb. Mivel előzőleg majdnem félórát léptünk, egyrészt én is, meg a ló is bemelegedtünk, úgyhogy nagyon jó edzést tartott Andi osztályban, még Dasmi volt lent velünk a lovasával. Ez volt az esésem óta az első normális edzésünk. Jól ki is fulladtam, romlott a kondim.

Elég sokat ügettünk, illetve azt gyakoroltuk, hogy pálca nélkül be tudjam ugratni vágtába. Hát, ez megint problematikus volt, a végén rápálcáztam, aminek következtében Adri leírása alapján Lux egy szerinte nindzsa-rúgást mutatott be oldalra, én csak sima bakolászásnak éreztem. Andi szerint "válaszolt" a pálcára. :) De utána tényleg úgy ment pálca nélkül is, mint a kisangyal. Úgyhogy ezt nagy sikernek, és áttörésnek éltem meg. Egyrészt nem ijedtem meg a bakolástól, másrészt az esésem óta végre visszarázódtam, sokkal több lett az önbizalmam, kezdünk már Luxival összeszokni.

Egyébként ő is sokkal relaxáltabb, úgy látszik, kellett neki ez a három hónap az akklimatizálódáshoz. Kicsit fogyott is a költözés után, de ezt már visszahízta. Azért is megy nehezen a csizmasegítség, mert csak valami nagy, kövér tömeget érzek a sarkamnál, nem tudom elég erősen megnyomni. :) Az előző helyén ugyanis sarkantyúval lovagolták, mi meg azt még nem szeretnénk az én rapszodikus lábtartásom miatt. Vettem ugyan egy műanyag sarkantyút, de az Andinak  (Yoda mester) van fenntartva.

Utána legelés, patamosás, szénázás, jól elvoltunk. Történt ugyan egy kis málőr, az egyik kezemben a vezetőszár volt a végén a lóval, a másik kezemmel meg meg akartam nyitni a karámnál a vízcsapot, ami valszeg tavaly óta nem volt megnyitva, úgyhogy óriásit spriccelt. Én térdig vizes lettem, Lux meg kiugrott oldalra, de szerencsére csak a legközelebbi fűcsomóig ment, úgyhogy simán begyűjöttem két méterrel messzebbről, nem volt pánik.

Ez nem az a csap, hanem a fönti, csak én is nagyon szomjas voltam

Edzés saját módszeremmel

Ma nagyon kellemes délutánt töltöttem a lovardában, bár nem sok kedvem volt kimenni. Egyrészt hétfőn Lux Andi elmondása szerint nagyon rossz passzban volt, futószárazáskor ellenszegült, hisztizett, mire Szelike is úgy megijedt, hogy leesett a lovasa. Úgyhogy Andi megkért, hogy kedden jól hajtsam le. Ez meg is történt, kapicánnal, futószáras hevederrel vagy 3/4 órát körkarámoztunk. Tegnap ebből kifolyólag teljesen normális volt, illetve ma is. Szerintünk a hidegfronntól zakkantak meg hétfőn.

Másrészt ma nagyon kialvatlan voltam, mert tegnap hajnali kettőkor feküdtem le, a Netflixen néztem ugyanis egy tök jó vérfarkasos sorozatot. :) Utána meg még olvastam. Úgyhogy ma elég nyúzottan mentem ki, de ehhez képest az utóbbi időszak egyik legjobb lovazása volt. Gyönyörű időnk volt, Andi Szelin ült, én Luxon, a lenti nagypályán voltunk, és a saját ritmusombam, lazán, nyugisan sétáltunk, nézelődtünk, utána hosszabban ügettünk, tanügettünk, vágtáztunk pár kört mindkét kézre.

Ugyan a vágtánál szívatgatott, de a harmadik nem-beugrásnál megmérgelődtem, és "Szórakozz te a mezőhegyesi nóniusz nagymamáddal!" felkiáltással határozottabb lettem, és szépen vágtáztunk, tök kényelmes volt Luxika.

Utána kapott almát, répát, megtömtem a vicces mini-szénahálóját, és hazajöttem pályázatokat írni, mert azzal kissé le vagyok maradva. Folyt. köv szombaton!

Cihelődünk a nagypályán.

Nyírás

Ma tulajdonképpen szerettem volna felülni, de ez csak kb. negyedórára sikerült. Kimentem olyan negyed 2 körül, futószáraztam Luxot a megijedős helyen, ahol újfent megijedt valamitől, én nem tudom, mi a fene lehet ott. Aztán felültem, de mivel Andi már végzett az edzésekkel, és bement, csak léptünk egy keveset, minimálisan ügettünk. Közben Adri legletette Dasmit, hogy legyen társaság.

Viszont közben befutott a lónyíró leány, úgyhogy bevonultunk az istállóba. Dasmi volt az első, és úgy volt, hogy Szeli a második, akit kicsit bebódított Andi Sedalin pasztával. Mi közben kimentünk legelni az istálló elé. Ahol legeltetni szoktam, mindenféle jó kocsik álltak, egy Jaguár többek között, és pont mellettünk egy Ferrari. Gyorsan odébbvittem Luxot, mondom, megijed itt valamitől, oldalbarúgja a Ferrarit, aztán fizethetem.  Átvezettem a Corsám mellé, azt rugdoshatja. :) De nemsokára jött a felszólítás, hogy Anikót és Luxot várják a patamosóban.

Lux a patamósótól döbbenten visszahőkölt, ugyanis Dasmika összes lenyírt szőre ott volt a padlón, úgyhogy a folyosón nyírtuk. Andi, mint egy prófétanő, közölte, hogy Lux már rutinos nyírt ló, legyen ő a jó példa Szelinek. Tényleg nagyon jól viselte, a végére már lötyögött az alső ajka, úgy lelazult. Írtam a múltkor, hogy kifejezetten szereti, ha babrálják. Úgyhogy nagyon meg voltam vele elégedve.
Szeli annál kevésbé élvezte, neki még kellett bódítót adni, de aztán ő is sorra került.

Utána patát ápoltunk, bekentem patazsírral, befújtam Hippo-Sol sprayvel, sörényt nyírtam, úgyhogy most borzasztóan kulturáltan kezd kinézni. Rendeltem neki még régebben egy szénahálót a netről, amiről kiderült, hogy kb. focilabda méretű. Mondom, ha már itt van, próbáljuk ki, megtömtem szénával, és elég magasra feltettem. Hát Luxi iszonyú jól szórakozott vele, szerintem ezt inkább ilyen játéknak szánták.

Félig nyírt ló.

Szokásos vicces szelfi.

Lux, a playboy

Tegnap Lux új oldalára derült fény: a playboy. Mikor kiértem, már egy kissé megszeppent ismeretlen leány ápolta a boxban, Panka barátnője. Ugyanis Panka lovastársam ült rá tegnap,aki teljesen odáig meg vissza van érte, hogy milyen cuki, kényelmes, selymes szőrű, stb. Mellesleg sokkal jobban is lovagol, mint én. Úgyhogy tegnap megfigyelői szerepet töltöttem be, illetve intéztem a tápot, mert azt is hozták 5-re.

Szóval lement az edzés, minden oké volt, mi Andival a pálya szélén fagyoskodtunk, ő adta az instrukciókat. Utána még patát mostunk, és a lányok hosszasan legeltették és ajnározták Luxot, aki ettől teljesen elájult, sütkérezett az imádatban. Hozzám dörgölte a fejét, bújt, nagyon élvezte, hogy a figyelem középpontjában van. Mikor visszavittük a boxba, még a szomszéd fríz kancával is összeszagolt, mondhatni flörtölt. Egyébként egyáltalán nem viselkedik csődörösen, mivelhogy herélt, de úgy látszik, szeretni a tutujgatást. Ezen ne múljék, tutujgatjuk mi szívesen!

A Félős lovas-módszer

Be fogom jegyeztetni beszari lovasok részére. Ma is felültem, és kb. egy félórát léptünk az elején, amit a végére már mindketten nagyon untunk. Igaz, sokan is voltak a pályán, vasárnapi nagyüzem volt, az összes iskola- és nem iskolalovunk ott nyomult, szóval nem érezhette magát Lux egyedül, illetve még a szél sem fújt reggel.

Mikorra már kellőképpen meguntuk a lépést, illetve sokadszorra megtekintettük az 1. ponyvás teherautót 2. az akadályparkot 3. a rudakat a földön 4. a jövő-menő szülőket a pálya szélén, elkezdtünk ügetni, sőt vágtáztam is mindkét kézre. Andi most nem engem edzett, de azt azért megállapította, hogy újra meg kell tanulnom lovagolni Luxon. Mondtam, hogy ja, a döntő pillanatokban ilyenek nem jutottak eszembe, hogy melyik lábam van a hevederen, és melyik a heveder mögött a vágtába ugratásnál.

Szóval a továbbiakban is csak így tovább! Utána a szokásos program, patamosás, lenyergelés, bekentem hűsítő zselével a hátsó lábait, legelés, vissza a karámba, jutiszéna a kinti etetőbe, búcsúpuszi.

Ja, és valami miatt a hasizmaimban van izomlázam, lehet, hogy még a tegnapi futószárazástól. De minden külföldi lovas oldal nagyon kihangsúlyozza a "core", központi izomzat jelentőségét, úgyhogy eddzük hasizmainkat!

Mit akar ez a nő az orromtól, nem szeretem, mikor az orromat piszkálják!

Érzéketlenítés

Mármint az én érzéketlenítésem. :) Működik ez az "addig csináljuk, amíg nem unjuk". Csütörtökön nem tudtam kimenni, sajnos rémes migrénem volt emiatt a szeles melegfront miatt. Ebből kifolyólag pénteken, bár órám volt, írtam a hallgatóimnak, hogy előre nem látható körülmények miatt félórával hamarabb be kell fejeznem az órát. Úgyhogy vis majorra hivatkozva kirohantam még világosban, de közben besötétedett, úgyhogy igyekeztem a kispálya megvilágított részén maradni, bár ez leginkább engem zavart, nem Luxot.

Kb. félórát csak léptünk az elején mire akklimatizálódtam, aztán teljesen lelazultam, ügetgettünk, kengyel nélküliztem, még léptünk. Szóval ez egy jó módszer. Érdekes módon Angi ijedt meg emberektől, akik zseblámpával mászkáltak hátul az autószerelő mellett, Luxot ez nem izgatta.

Mára nyírást terveztünk, de a csaj lemondta késélezési problámákra hivatkozva, uh. folyt köv. Ma is nagyon szeles idő volt, úgyhogy inkább futószáraztuk Andival Luxot, egy rudat kellett átlépnie, amitől néha vonakodni szokott. Ezt végképp nem értjük, mivel ugróló volt, tehát volt alkalma hozzászokni a rudakhoz. Lehet, hogy pont ezért, nem akar dolgozni. 

A szél miatt további ijesztő dolgok is történtek mielőtt megérkeztem, valami kartonpapírokat fújt el a szél a pálya mellett, aminek következtében Dasmika vágtázott át keresztbe a pályán a lovasával, de esés nem volt.

Mai képek, szintén Adri munkái:

  Futószárazás a rúdon át

Orrpuszi.

A széna szállításának speciális módja, Adri, mint nehezék.

Földi munka

Ma szintén orkánerejű szél volt, ebből kifolyólag körkarámoztam Luxot. Először szabadon mentünk mindkét kézre lépés, ügetés, vágta, nem valami sokat, kb. 20 percet összesen. Viszont ma először Luxi becsatlakozott, néhány próbálkozás után, aminek nagyon örültem.

Utána a Clinton Anderson-féle érzéketlenítési gyakorlatokat csináltam vele. Youtubeon is van egy csomó, de én orvul letorrenteztem a kifejezetten kezdőknek valót, és azt kezdtem el vele gyakorolni. Ugyan nincs répabotom, ill csomózott kötőfékem, de a kapicán is ehhez teljesen megfelelt. Rádobálni a a vezetőszárat, ostort húzgálni a hátán, lábain, stb. Tényleg egy jó idegrendszerű állat, mert meg se rezzent, amikor a földet csapokodtam mellette nagy karkörzésekkel az ostorral, meg a futószárral.

Még egy gyakorlatot csináltunk, amikor elkezdtem a feneke (hindquarters) felé hadonászni az ostorral, mintaszerűen kifordult a mellső lába körül, pont úgy, mint a videón. Szóval nagyon meg voltam vele elégedve. Utána legeltünk. Többször kell vele foglalkozni földről, nekem is, neki is nagyon jót tesz.

Clinton Andersonról mondjuk az a véleményem, hogy persze, tök jók ezek a gyakorlatok, csak mindig szétröhögöm magam, mikor C. Anderson megjelenik Monty méretű, félig alvó quarterekkel, én meg a 180 magas Luxival ehhez képest. Jó, tényleg láttam olyan videókat is, amikor nagyon gáz lovakkal foglalkozik, akik támadnak, meg harapnak, meg ilyesmi.

Clinton Anderson mélynövésű lovával

Én Luxszal.

Már sokkal jobb

A mai program a következő volt: először is Luxra felült délelőtt az edzőm másik lovasa, lelovagolta. Utána jöttem én futószárazni. Mármint én ültem a lovon.

Egy amerikai oldalon azt olvastam, hogy az ilyen megijedések után mindig lépjünk vissza egy szintet, és addig csináljuk, amíg nem unjuk. Hát én a végére már úgy untam a futószárazást! Valószínűleg Luxi is, akinek köztudottan ez nem a kedvence. Futószáron egyébként minden sokkal kényelmetlenebb, mint szabadon, mert körön kell menni, úgyhogy léptünk, ügettünk, vágtáztunk. De biztonságérzetet adott az edzői kontroll.

Utána Andi elengedett, és lesétáltam Luxit csigatempóban. Aztán visszavittem, lenyergeltem, patát mostunk, slaggal hűtöttem, mert az utóbbi pár napban kicsit szűrődött a bal hátsó lába, aztán hosszasan legeltünk a pálya hátsó részén érzéketlenítési jelleggel, ahol a múltkor a megijedés volt. Most is nézelődött kicsit, de nagyon relaxáló volt az egész szituáció.

Olyan jó azért, hogy már jobb az idő, kinn lehet lenni, nem fagyunk szét, meg vannak nyitva a csapok, kezd nőni a fű, sokkal kellemesebb minden.

Kaczkó Adri képe, aki szerintem a jövő lófényképésze lesz, per pill 14 éves.

Nyögvenyelős

Szóval az esésem óta nagyon be vagyok szarva. Kétszer ültem Luxin azóta, a múltkorit leírtam, utána az egyik lovas bloggertársam igen kedvesen kijött, és futószárazott, vezetgetett száron pszichés támogatásként. Ezt a továbbiakban is tervezzük.

Tegnap visszaültem Angira, igaz, hogy orkánerejű szélben edzettünk a lenti nagypályán, szegény behúzta fülét-farkát, de meg se rezzent, úgyhogy a végére nagyon le voltam lazulva, az tök jót tett. Közben Andi Luxra ült, aki szintén nem csinált semmit, tényleg, mintha madárcsicsergés, rózsafelhők lettek volna, pedig majd lefújt minket a szél a lóról.

Szóval basszus, ez halálosan idegesítő, hogy teljesen átragasztom a lóra a saját félelmemet, aki egyébként tök normális lenne amúgy. Ez egy olyan ördögi kör, nemtom, mit lehetne csinálni. Egyelőre futószáron felülök rá, illetve az edzőm ösztönzésére minél többet igyekszem vele foglalkozni földről is, kicsit erőltetni a kapcsolatépítést.

Az a baj, hogy Angiban 100%-ig megbízok, Luxban meg még nem, mert nem ismerem. Bár ahogy Andi vaslogikával rámutatott, olyan lovat nem tudok venni, akit ismerek, mert akkor Angit, vagy Dasmit kéne megvennem. :) Egyébként Angin gondolkoztam felestartásra, csak ő meg földről olyan rapszodikus. Mindenkinek van valami dilije.

Olvasgattam közben amerikai oldalakat a félelemről, és egy tapasztalt lovasasszony azt írta, hogy legalább fél év, mire egy ló teljesen megszokja az új helyet, illetve egy év is lehet, mire ló és lovasa összecsiszolódnak. Szóval kitartás!

Visszaolvasva a blogot, tényleg decemberben ültem először Fecón, és április végén volt a házi versenyünk, ami szintén 5 hónap. Ez nem Ferencznek kellett, hanem nekem. :) Angival is eltartott vagy fél évig, mire elkezdtem bízni benne. Arról nem is beszélve, hogy két éve szintán márciusban hagytam abba ideiglenesen a blogot, mikor egymás után vagy háromszor leestem Montyról, úgyhogy biztos a tavasz is szerepet játszik ebben.

Egyébként ezen továbbra is ki vagyok akadva, hogy angolul kismillió találat van a lovaglás közbeni félelmekről, magyarul meg minimális. Illetve rengeteg amerika online kurzus 2-300 dollárárt, hogy győzd le a félelmedet. :( Asszem, maradok a saját edzőmnél. Panyi Gyuri küldte át a múltkor az egyik írását, ezen kívül gyakorikerdesek.hu, és slussz. Úgyhogy továbbra is rendületlenül írom a blogomat, és őszinte vagyok, hátha másnak tudok ezzel segíteni.