... napunk volt ma Luxival. Kimentem, lelovagoltam, utána kitettem az egyik hátsó karámba, és nekiálltam nyerget tisztítani. Előzőleg ki kellett hessegetni a szabadtartású baromfikat a beállójából, mert Luxi megijedt a csirkéktől, akik kirebbbentek.
Közbevetőleg megjegyzem, hogy írok majd egy nyergészeti posztot is, ugyanis nagyon kiokosodtam nyereg-ügyben, miután eladtam a Bruno Delgrange-t, és vettem a német Ebayen egy Jorge Canavest.
Pont, mire végeztem a nyereggel, elkezdett cseperegni az eső. Na, mondom, behozom a lovat. Mire kiértem, a következő látvány fogadott: Luxi, Rudi (a póni), és a két méncsikó őrült módon rohangásztak fel-alá a karámokban, mivel addigra már zuhogott az eső, és kissé felszívták magukat. Luxika mondjuk szerintem annyira nem lelkesedett, mert nem szereti az esőt, viszont nem mert bejönni a beállóba a rém-csirkék miatt, ahová én menekültem. Türelmetlenkedett, kapart, mikor megyünk már be.
Na, mi a fenét csináljak, el fog szaladni ilyen állapotban, gondoltam. De ott egye meg a fene, ha elszalad, elszalad, be van kerítve a tanya, majd összeszedem valahogy, nem fogunk itt ázni, menjünk. Feltettem rá a kötőféket, és meglepő módon teljesen kulturáltan be lehetett hozni, igaz előrelátóan tettem a zsebembe egy almát, és azzal indítottam. Az istállóban boldogan üdvözölték egymást a többiekkel, összeszagolt box-szomszédjával, és nekiállt szénázni. Mivel mindketten szarrá áztunk, lehúztam róla a vizet, adtam még egy almát, aztán eljöttem. Nagyon büszke voltam magamra is, de rá is, azért ugye tudjuk, hogy úgy tört el a karom, hogy elrántott, igaz, az a lószállító miatt volt. Csak benő a feje lágya így 17 évesen. Krisztián szerint a holland lovak későn érnek, hát épp itt volt az ideje.
Luxi zaklatottan ázik
