Egy kis reklám

Edzőm megkért, hogy írjak egy pár mondatot, amit feltehet a lovarda honlapjára, hogy miért járok ide, mi a véleményem a lovardáról. Mivel már Isaac Asimov is megmondta, hogy jó anyagot nem hagyunk kárbaveszni, ezért itt is közlöm.

Készül a honlap is, szerintem tök jó lett:

http://csomorisportlovarda.hu/

"Felnőtt kezdő lovasként nem nulláról, hanem mínuszból indultam, mivel sosem sportoltam, és volt néhány szerencsétlen esésem lovaskarrierem kezdetén. Nagyon sok félelem volt bennem a lovaglással kapcsolatban. Andi segítségével azonban másfél év alatt a futószártól eljutottam a
heti háromszori önálló edzésig, felestartó lettem, sőt már saját ló vásárlását fontolgatjuk. A komfortzónámból való jó értelemben vett kilépéssel a lovaglás olyan fizikai és lelki önismeretet nyújt, amit nem hittem volna lehetségesnek így negyven év felett.

Ezen kívül nemcsak lovagolni tanulunk, hanem elsajátítjuk a lovakkal való foglalkozás alapjait, önállóan ápolunk, nyergelünk, így minden lovas magáénak érezheti kicsit lovainkat is.

Nekem nagyon fontosak voltak a körülmények is: a lovarda könnyen megközelíthető, a fedelesben télen illetve esőben is lehet lovagolni, van öltöző, mosdó, így ha közvetlenül a munkahelyemről érkezem, akkor is kulturáltan tudok felkészülni az edzésre."

Esés

Mint ahogy a facén beszámoltam, augusztus 20-án lezúgtam Montykáról. Különösebb bajom nem lett, de az edzőm azért beküldött a balesetire, hogy nem tört-e el valamim, szerencsére nem. Mindig olyankor vannak ezek a megijedések, amikor éppen kimegyünk a fedelesből, vagy bemegyünk a fedelesbe, most éppen benn voltunk, mert esős idő volt reggel. Valaki valamit pakolt odakint, Monty kiugrott, én meg csak arra eszméltem, hogy repülök hátra, még annyi lélekjelenlétem volt, hogy a szárat elengedjem, legalább az ujjam ne törjön.

Kb. egy hétig nem ültem fel, de már teljesen rendbejöttem, mindenkinek tudom ajánlani a feketenadálytő krémet, egy csodaszer zúzódásra.

Visszatérve a blog témájára, hogy féltem-e visszaülni. Egy kicsit igen, persze, de azt kell, hogy mondjam, hogy az a pánikolás, ami még egy éve is megvolt bennem, teljesen eltűnt. Montyn is ültem azóta, igaz védőmellényben, ami biztonságérzetet ad, bár megállapítottuk, hogy a mellény kb. ott ér véget, ahol meg szoktam ütni a fenekem. :)

Viszont gondolkoztam a Montyn való lovagláson. Ugye, rá azért ültem, mert a nagylovakon tériszonyom volt. Na most azóta ez teljesen megszűnt. Montyka viszont ilyen, időnként megijed, kiugrik, szóval csak idő kérdése, hogy mikor esek le legközelebb, ha nem tudok fennmaradni. A múltkor lassabb volt, akkor nem estem le, most leestem. Én meg ennyi idősen (most töltöttem be a 46-ot) nem szeretném összetörni magam. Bár a többi lovon sem életbiztosítás, de kisebb az esélye.

Summa summárum, abban maradtunk, hogy most többet fogok nagylovon ülni, van nekünk a Dasmi nevű fiatal kancánk, aki nyugodt természetű, meg Angelke, aki szintén, csak ő most nem dolgozik egészségügyi okokból. Meg nézünk egy harmadikat is éppen. Montyka persze marad továbbra is, imádom, tutujgatom, és ha kellőképpen le van előtte mozgatva, akkor fel is ülök rá. Védőmellényben. :)

Dasmaya