Csinálom tovább

 Eltelt több, mit egy hét az esésem óta, a bordám továbbra is fáj (csak ha röhögök, haha), de már sokkal jobb. Utánaolvastam a bordatörésnek, hát sajna 3-4 hét, amíg rendbejön, úgyhogy türelem, és fájdalomcsillapító.

Tóbbször is ültem azóta Luxin, sőt a felestartó, és persze Laci is lovagolta, és mintaszerűen viselkedett, úgyhogy rossz napja lehetett aznap. Sajna ez benne van a pakliban.

Több dolog járt a fejemben, az egyik az volt, hogy van ugye ez a mondás, hogy üljünk vissza egyből a lóra. Az esés után közvetlenül ugyan Laci ült fel rá, de utána én is visszaültem, ahogy írtam, illetve azóta is ültem rajta Laci után kicsit ügetni, sétálni. Mindig mondják, hogy muszáj visszaülni, hogy pszichésen ne az rögzüljön az emberben, hogy úristen leestem, most mi lesz. Bennem ez nagyon bennem volt az előző eséseimkor, de érdekes, most nem annyira, igaz a vágtával még nem próbálkoztam, majd meglátjuk. Azért a pálcázástól félek. Ez a Dr. Jenny nevű amerikai pszichológus nőci aszonta, hogy nem feltétlenül kell visszaülni, és én is úgy gondolom, hogy persze, ha mondjuk eltört volna a kezem, vagy komoly sérülésem lett volna, akkor én sem ültem volna vissza, de akkor úgy vitt az adrenalin utána, hogy nem volt rossz élmény.

A másik a félelem, úgy általában. Végül is az egész blognak ez a lényege, hogy hogyan győzzük le a félelmet. Nem mondom, hogy nekem 100%-osan sikerült, de nagyon sokat javultam, és nem tudom, hogy miért. Két dologra tippelek:

1. Nagyon sokat vagyok lovak közelében a mindennapokban is. Ez egyrészt elveszi az újdonság erejét, jó értelemben véve. Másrészt látom, hogy Krisztiánék mennyire természetesen, magától értetődően foglalkoznak a lovakkal. Nekem ez mindig ilyen "úristen, ló!" élmény volt, kicsit mint az állatkertben, bocs. Ha ez csökken, akkor én is sokkal természetesebben tudok hozzájuk közeledni. Ma pl. vezettem be egy lovat a jártatóból, és megijedt valamitól útközben, hátraugrott. Erősen fogtam a vezetőszárat, megnyugtattam, mentünk tovább. Régebben ettől teljesen pánikba estem volna.

2. Az rengeteget segített, hogy Laci "előlovaglolja" nekem Luxit. Ha látom, hogy vele normális, akkor én is nyugodtabban veszem át. Mondjuk a múltkor pont nem ez volt, de ez 1%. Szóval krónikus befosósok, kérjétek meg az edzőtöket, hogy kicsit ügessen, vágtázzon a lóval, és aztán üljetek fel, nem baj, ha elmegy vele az óra fele. Persze ehhez együttérző edzőre van szükség.

Mai szelfi.

Sikerült felébreszteni a lovat... :D

 Olvasom itt az előző bejegyzésem címét, hogy ébreszd fel a lovat. Hát, lehet, hogy kicsit túlteljesítettük ezt a dolgot. 

Pár napja felültem Luxikára, gyakoroltuk a vágtabeugratást. Előzőleg Laci lovagolta, én átvettem, igaz, hogy Laci mondta, hogy hosszú falnál ugrassam lépésből, de mivel épp előttem bóklászott egy másik lovas lány, a fordulóig ügettem, és onnan próbáltam pálcával beemelni. Hát én nem tudom, mi ütött Luxiba, olyan bakolászást rendezett, mint egy csikó. Lehet, hogy a pálca volt a probléma, vagy az ügetés, mindenesetre addig vitézül bírtam, amíg el nem fordult a kanyarban, de akkor kibillentem az egyensúlyomból, és leestem, Luxika meg tovább rohangászott. Szerintem amúgy volt valami aznap a levegőben, mert beszéltem más lovasokkal is, volt olyan terepező társaság, ahol hat lovasból öten leestek.

Na, Laci összeszedett, először engem, utána meg a lovat próbálta, de Luxi megrészegülve a szabadság mámorátol fel-le rohangált a fedelesben feltartott farokkal. Mikor kissé lenyugodott, hívtam, és odajött hozzám, amin persze megint a könnyekig meghatódtam. Laci utána vágtázott vele, aztán én is visszaültem, a vágtabeugratás ekkor már természetesen simán zajlott. Még másnap is visszaültem, de sajnos az oldalamat nagyon megütöttem, valószínűleg megrepedt, vagy csak megzúzódott egy bordám, és sajna tegnap még rosszabb is lett, ahelyett, hogy javult volna. Pedig azt terveztem, hogy a karácsonyi szünetet sok lovaglással töltöm, hát ennek lőttek. :( Úgyhogy most itthon lábadozok Cataflammal.

Az elmúlt hetekben mindenkinek boldogan elmondtam, hogy jaj de jó, milyen régen estem már le, utoljára tavaly októberben, hát kösz.

Egyébként biztos, hogy az is az oka, hogy az esős idő miatt mostanában nem volt karámozva. Ez köztünk Lacival nagyjából az egyetlen konfliktus, ők Krisztiánékkal télen gyakorlatilag szüneteltetik a karámozást, igaz, hogy mindennap mennek jártatóban a lovak. Más mezei bértartók esőben-sárban is kirakják a lovakat, amihez én is szívesen csatlakoznék, de Laci érve az, hogy elesik, megsérül. Amiben persze részben igaza is van, történt most egy elég borzasztó eset, az egyik itteni ló elesett a karámban, és eltört a medencéje, el kellett altatni. Más sérülések is voltak, a már említett Puszika is törte magát össze odakinn. Szóval én megértem a díjugratókat, több milliós értékű lovaik vannak, de akkor is, egy lónak szüksége van a természetes környezetre.

Visszatérve az esésre, majd meglátom, hogy miyen lesz visszaülni, igazából így fotelből nagyon lelkes vagyok, aztán lehet, hogy megint összefosom magam, ha odakerülök. Be kell vallanom, egy rossz pillanatomban az esés után megint felmerült bennem ez az eladjam-ne adjam, de továbbra is úgy gondolom, hogy annyit fejlődtem amióta itt vagyunk és Laci edz, hogy kár lenne feladni. Meg olyan jól elvagyunk Luxival mostanában. Kellett hozzá két év, hogy úgy érezzem, hogy tényleg az én lovam. Teszek majd fel régebbi képeket, iszonyú jól néz ki ő is ahhoz képest, mikor hozzám került.

Csináltam ilyen fekete hátteres képet róla.

Ébreszd fel a lovat!

Fú, most nézem, milyen régen nem írtam ide. Minden oké, csak nagyon sokat dolgoztam így az év vége felé, de most lesz pár hét pihi. Lovaglásügyileg semmi extra nincs, felülök rendszeresen heti 3-4x általában Laci után. 

Ez a vágtabeugratás még mindig problémás, állítólag ha önállóan lovagolom Luxit, akkor nem vagyok elég energikus, nem "ébresztem fel", ahogy Karin mondta, és olyankor nincs úgymond üzemi hőmérsékleten, alszik. Laci bezzeg mindig csetteg neki, élénkíti, neki nincs vele problémája, mondjuk mivel van? De ha Laci után ülök fel, akkor minden oké. Az ügetés, irányítás már jól megy. Luxi ilyen kis, illetve nagy tohonya, hajtós ló. Amikor már beindul, akkor nagyon kényelmes, nem kell csizmázni, csak fel kell pörgetni annyira, hogy élénken ügessen. Csak ezzel én is úgy vagyok, hogy francnak sincs kedve mindig ott baszatni, olyan jól elandalgunk ott együtt. A két lusta.

Karácsonyra kapott Luxi egy csomó új cuccot, átmeneti takarót, mert még nem volt idén hideg, nem tudja hordani a téli takaróját, kötőféket (még mindig szegény Ferencz régi kötőfékét hordta, gondoltam, már megérdemel egy újat), illetve a kicsi kantár helyett egy remélhetőleg megfelelő méretűt, még várjuk rá az áment Krisztiántól.

Illetve még hír, hogy lepaktáltam egy leánnyal, aki jön heti párszor lovagolni Luxit, egyelőre nem feles, csak negyedes tartóként. Szeretne vele ugrani, már Laci tartott is neki két ugróedzést, egész jól ment. Ez nekem is könnyebbség anyagilag, illetve tud vele foglalkozni akkor is, amikor Laci szabadnapos, ill. én sem vagyok ott. 

Jaj, még annyit, tegnap tök véletlenül odakapcsoltunk a Duna tévére, és a Seabiscuit életéről szóló 2003-as Oscar-jelölt film ment, Jeff Bridges-zel, meg Tobey Maguire-el, hát én úgy végigbőgtem az egészet, hogy reggel jegelni kellett a szememet. Nagyon megérintenek ezek a lovakkal kapcsolatos dolgok. Jó, kissé (nagyon) nyálas volt, de az a mondat a végén az nagyon tetszett, hogyaszongya: 

"- Tudjátok, mindenki azt hiszi, hogy rátaláltunk erre az elrontott lóra, és helyrehoztuk, pedig nem, ő hozott helyre minket, mindannyiunkat, és így igazából mi is helyrehoztuk egymást."