Összegzés

Kicsit salátaszerű lesz ez a poszt, mert megint sok mindenről írok. 

1. Először is köszi a felajánlásokat! Be kell vallanom, meglepődtem, és nagyon jólesett, hogy támogattátok a szülinapi nyeregemelőmet! Összesen 3 adomány érkezett, név szerint Barta Mónika, Domján András, és egy közelebbről meg nem nevezett lovas blogger kedves ismerősömtől, mindegyiküknek itt is nagyon köszönöm! 

Mónika és András nagyon kedves régi barátaim, Mónival kb. 25 éve ismerjük egymást, és 2 évig éltünk együtt, ezt mindig el szoktam mondani. 😉 (Fiatalkorunkban közösen albéreltünk.) Andrissal, a férjével közösen üzemeltetik az Inversum nevű online meditációs rendszert, amit mindenkinek nagyon ajánlok, nekem is sokat segített. Mónikáék egy éve ismerkednek a lovaglással, többször voltak már nálunk is Luxin lovagolni, a továbbiakban is nagy szeretettel látom őket, illetve a fent említett anonim adományozót is. 

A kampányról: írtam már régebben a lótartás anyagi oldaláról, nagyjából ismeritek a véleményemet, ami nagyon tömören annyi, hogy aki nem engedheti meg magának, az ne tartson lovat, mert drága, és ha nincsenek meg a megfelelő feltételek, akkor az a lónak, meg a lovasnak sem jó. Nekem SOS helyzetekre mindig van eltéve nagyobb (milliós) összeg, ha ne adj isten Luxi megbetegedne, és műtétre lenne szükség. Írtam itt is régebben a műtéti árakról, továbbra is ugyanezt gondolom. 

A Winderen nyeregemelő természetesen nem létszükséglet, sőt luxuscikk, és ahogy írtam, mindenképpen meg fogom venni. Ezért is esett nagyon jól, hogy beszálltatok a költségekbe. Egyébként kipróbáltam azóta egy kölcsönvettet, én bevallom, különösebb hatását nem éreztem, viszont könnyebben tudok vele nyergelni. A másik ok, ami miatt be fogok rá ruházni, az, hogy eléggé derékfájós vagyok, és arra állítólag kiváló. 

2. Ennek a kapcsán az életkoromról. Ahogy írtam, 49 éves leszek pár napon belül. 6 éve ültem először lovon, 3 éve lovagolok aktívabban, másfél éve van saját lovam. Ezt mindig el szoktam magamnak mondani, amikor kicsit elkeseredek, vagy látom magam körül a nálam sokkal ügyesebb fiatalokat. Ők gyerekkoruktól kezdve lovagolnak, sokkal jobb anyagi körülmények közül jöttek, különösen itt a lovardában, azért nem tud mindenki kipengetni havonta 110 ezret csak a bértartásra (szeptembertől emelkedik), amit persze a szüleik finanszíroznak. Tudom, furának tűnhet, hogy mindig ezzel jövök, de amióta itt tartom Luxit, azóta látom, hogy mennyit számítanak a jó körülmények a lótartásban (kaja, almolás, talaj). Ez egy külön poszt témája is lesz majd. 

Szóval visszatérve az életkoromra, óriási hátrányból indultam, nem csoda, hogy ennyi pszichés, fizikai problémám volt, és az nekem fantasztikus eredmény, hogy idáig eljutottam, ahol most vagyok. És nagyon nagy mértékben a gyakorlaton, illetve a fittségen is múlik. Csak úgy leszek egyre jobb, hogy minél többet lovagolok, illetve járok egy féléve súlyzós edzésekre is. A lovardában (Lacin kívül) én vagyok a legidősebb lovas. Van még egy negyvenes apuka, aki a 12 éves lányával lovagol, ő is pár éve kezdte, minden tiszteletem.

3. Luxiról, illetve rólam. Azt is tudjátok, hogy mennyire bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy Luxi-e a nekem való ló. Továbbra sem vagyok erről 100%-osan meggyőződve egyébként, de mivel rengeteget fejlődtünk mindketten, ezért egyelőre ezen nem agyalok tovább, hanem csinálom a mindennapokat. Az tuti, hogy ha nem őt veszem meg, akkor nem mozdulok ki a komfortzónámból, nem javul az ülésem, egyensúlyom, nem szokom meg az élénkebb, nagyobb mozgású lovakat. A magassága is zavart régebben, de ugye szegény Ferencz is egy dromedár volt, tehát azt már nagyjából megszoktam, csak ugye Ferencz korából adódóan lassított filmfelvételként mozgott, Luxi meg megy előre, amióta ki lett kupálva.

Mindenesetre emlékeztek, októberben zakóztam róla párszor, akkor nem lovagoltam pár hónapig. Tavasszal visszaültem, azóta eljutottunk odáig, hogy önállóan pucolok, nyergelek, lovagolok kinti pályán, fedelesben, ügetek, vágtázok, kengyel nélkülizek, kivezetem karámba, jártatóba, sőt már kétszer kisétáltunk terepre is. Igaz, csak látótávolságra a lovardától, de egyedül. 

Ennek a kapcsán elmesélek egy sztorit: mikor jöttünk vissza terepről, a kapu mögül kiugrott az egyik mongol vendégmunkás (mert itt az is van), az egyik kezében egy zöld törölközőt lengetve, a másik kezében meg telefonnal videózva minket... No comment. Az ember azt gondolná, hogy lovas nemzet, ennél több eszük van. Luxi olyan gyorsan pördült meg 180 fokkal, hogy időm sem volt megijedni. Nagy sikerélmény, hogy egyáltalán nem vesztettem el az egyensúlyomat, visszafordítottam Luxit, és biztonságosan visszatértünk az istállóba.

Még egy gondolat a lóeladásról, vásárlásról. Tuti, hogy vannak Luxinál kevésbé ijedős lovak. Viszont arra sincs garancia, hogy ha veszek egy másik, esetleg bombabiztosnak hirdetett lovat, nem élénkül fel a jobb tartási körülmények, esetleges egészségügyi problémák kiküszöbölése után. Illetve a ló az ló, tehát ha eléugrik valaki zöld törölközővel, akkor nagy valószínűséggel meg fog ijedni. Luxit meg már ismerem, igyekszem kezelni, biztos fogok még róla esni párszor, de ugye mindig azt szokták mondani, hogy csak az nem esik le, aki nem ül lóra. Luxi viszont jóindulatú, kedves ló, és szándékos görénységből sose fog a földbe verni, amire szintén volt már precedens (Montyka).

Summa summárum: egyelőre csinálom tovább, aztán majd meglátjuk. Mostanában mindig a Megáll az idő kultikus idézetét mondogatom magamban: -Jó, hát akkor itt fogunk élni. 😉

Ezúttal nem lovas képet hozok.

Szülinapi ajándék

Fú, hát sokminden történt mostanában. Egyrészt szabin vagyok, másrészt Karin megint itt van Magyarországon, tudjátok, ő a német lovas fizikoterapeuta, akivel nagyon összecimbiztem a múltkor.

Megnézte Luxit, és megállapította, hogy rengeteget fejlődött március óta, szuper fizikai állapotban van, izmos, mindez Laci kitartó munkájának köszönhető. Az egyik oldala kicsit gyengébb, de az szinte minden lónál így van, ők sem szimmetrikusak, úgyhogy csak így tovább. 

Megnézte egy edzésemet is, szerencsére nem tudtam, hogy néz, mert akkor biztos tökre zavarban lettem volna, és azt mondta, hogy látszik, amikor feszült vagyok, de Luxi "visz előre", jó értelemben véve, vigyáz rám, úgyhogy ezen persze megint bőgtem egy sort meghatottságomban. Anyám szerint, aki szkeptikus, Karin tudja, hogy milyen pozitívumokat kell mondani, de ez nem így van, ő mondta annak idején is, hogy az ijedős ló, meg az ijedős lovas nem jó kombináció, hát talán fejlődtünk azóta mindketten. És hogy nagyon sok lehetőség van bennünk, mert ahogy én is javulok, úgy lesz egyre jobb a közös munka. Mondjuk mikor múltkor itt volt márciusban, konkrétan nem is nagyon mertem felülni, úgyhogy ahhoz képest tényleg haladtunk valamit.

Megnézte a nyergemet is, azt mondta, hogy szuper, egy gond van vele, hogy kicsit alacsony a markamra, de az egy nyeregemelővel korrigálható. Amúgy is használok egy zselés szőröset, de feltettünk ra nyereg alá egy Winderent, ami a marnál kivágott, és azzal tökéletes volt, úgyhogy megvan a szülinapi ajándék. Az egyetlen probléma az ára: 80 000 ft. Lovas berkekben ez ilyen legenda, kb. a legjobb nyeregemelő, mindenféle hiper-szuper anyagokból összeállítva. Laci már lovagolt egyszer egy kölcsönkérttel, és azt mondta, hogy tényleg érezhető a különbség. Úgyhogy most elkezdtem a nem használatos lovas cuccaimat meghirdetni különböző helyeken eladásra.

Az is szöget ütött a fejembe, hogy van itt egy "Támogasd a blogot" lehetőség. Csinálok egy ilyen gombot, amiről a Paypal számlámra megy a felajánlás, és ha szívesen olvassátok a blogot, és van kedvetek beszállni az én és Luxi közös szülinapi ajándékunkba (augusztus 30-án leszek 49 éves, jáj...), akkor örömmel fogadom a támogatásotokat! Cserében kisorsolok egy lovardalátogatást, és Luxin lovaglást a támogatók között, illetve név szerint megköszönöm a blogon a felajánlóknak a segítséget (természetesen csak ha beleegyeztek.)

Más bloggerek azt szokták írni, hogy egy kávé árával támogasd a blogot, én stílszerűen azt írom, hogy egy kiló répa árának is örülök. 😉 A nyeregemelőt mindenképpen megveszem, de nagyon jól fog esni, ha így is kimutatjátok, hogy találtatok hasznos gondolatokat a blogban az elmúlt évek alatt. 

A lenti Donate gombra kattintva tehetitek meg a felajánlásokat:

Előre is köszönöm! 💓

Egyensúly

Szabin vagyok most pár hétig, úgyhogy szinte mindennap lovagoltam. Luxi jártatóban is megy mostanában, amikor nem tudok felülni, de ma már kihagytuk, mivel tegnap mindketten ki voltunk plattyanva. Persze minden normális ember a jó, hűvös, árnyékos fedelesben lovagol, kivéve én, mert szeretném szokni a kinti pályát. Ez így a 30 fokban kissé megerőltető. 

Viszont az elmúlt két napban kisétáltam úgymond "terepre", ami azért erős túlzás, mivel tegnap csak az épülő nagyfedelest sétáltuk körbe, ma meg kislattyogtunk a bekötőútig, és vissza. Ugyanis nekem nagyon hiányoznak a terepek, de Laci nem akar addig kiengedni, amíg nem elég biztos az ülésem. Magánvéleményem az, hogy arra aztán várhat, de azzal érvel, hogy Luxi, mivel mostanában átalában nyugodt, és egyenletesen mozog, nem tud felkészíteni arra, ha esetleg megugrik. 

Ebből kifolyólag ma rúdon való átügetést, és átvágtázást gyakoroltunk, utána pedig Laci rajtaütésszerűen feltett egy kis ugrást (kb. 30 centi, szerinte cavaletti). Erre én persze kaptam egy hisztérikus rohamot, mondván, hogy nem volt előre megbeszélve, és nem bírom a váratlan helyzeteket, mire ő azzal érvelt, hogy a lovaglás általában a váratlan helyzetekről szól... Végül is ügetésben átmentünk rajta, azzal a felkiáltással, hogy a következő alkalommal vágtában is megpróbálom. Laci elmélete ugyanis az, hogy kis ugrásokkal akarja javítani az egyensúlyomat, illetve tanügetünk is mostanában. Mondtam, hogy futószárazzunk, bár attól is tartok egy kicsit, mivel Luxi sose volt iskolaló. Ügetésben még csak-csak, de vágtázni még nem mertem vele.

Egyébként most elég nyugis az élet a lovardában, mivel zajlanak a versenyek, és hétvégenként mindenki elmegy, lovakkal együtt.

Rólam nem nagyon van kép mostanában, viszont a múltkor egy hivatásos fotós (Pendl András) lőtt Luxiról és Laciról egy sorozatot.