A nyaram jól telt, igaz, hogy 2 hétig covidosak voltunk, úgyhogy az kiesett. Egyébként lovagolok, elég sűrűn járok ki, alapvetően minden oké, nem volt sok írnivalóm.
Hosszasan halasztgattam ezt a bejegyzést is. Sosem merem ugyanis kijelenteni, hogy már nem vagyok félős lovas, de lassan kénytelen leszek. :) Persze vannak hullámhegyek-hullámvölgyek, de megváltozott a lovagláshoz való hozzáállásom, örömmel megyek ki, nem keresek ürügyeket, nem halasztgatom. Luxival jól elvagyunk, megtanultam elfogadni, hogy neki is vannak rosszabb napjai, ha éppen nem úgy megy a lovaglás, akkor nem keseredek el, majd legközelebb jobb lesz.
Lehet, hogy ez így nem hangzik valami romantikusan, de ahhoz képest, hogy pár éve még gyomorgörcsöm volt lovaglás előtt, ég és föld. Szóval igazából nem nagyon tudok arról írni, hogy hogyan győztem le a félelmemet. Annyi a titka, hogy csinálni kell, és minél többet kell lovagolni. És még azt sem mondom, hogy legyen a ló teljesen problémamentes, mert persze könnyebb, ha egy "tőkeszelíd" iskolalovat lovagolsz, de Luxinak azért vannak heppjei, meg félévente egyszer el akarom adni, és mégis sikerült.
Szóval lehet, hogy mostanában nem fogok olyan sokat írni. Ráadásul szeptembertől elkezdek dolgozni egy multinál, amitől már előre félek, hogy majd kidolgoztatják a belem, és nem fogok ráérni. Úgyhogy már a munkainterjún kikötöttem, hogy heti 2 munkanap 3 órát lovagolni fogok. Persze mindent megígértek, akkora munkaerőhiány van, hát majd meglátjuk. 😁
Hadd zárjam ezt a bejegyzést legkedvesebb gyerekkori íróm idézetével:
"Ők már nem a víz, hanem az erdő állatai, és erről majd máskor mesélek."
Szász Imre: Kisanna Kertországban
