Nincs rossz időjárás, csak rossz ruházat

Az előző bejegyzésemnél láttátok, hogy valami fura nindzsa-maszk van rajtam. Ennek apropóján ejtenék néhány szót a lovas öltözködésről télen.

Az a helyzet, hogy ha az ember mozog, akkor nem fázik (annyira). Azért ilyen mínusz fokokban már érdemes odafigyelni, nekem az alábbi téli cuccaim vannak.

1. Horze lovas dzseki, szélálló, vízálló, meleg, láthatósági csíkokkal. Nem is volt annyira drága, emlékeim szerint 18 ezer, nagyon jó befektetés, két éve vettem. Csináltunk már benne végig edzést zuhogó esőben, és nem ázott át. Ma pl. -6 fok volt délelőtt, de alá is csak egy rövid ujjú pólót, és egy ...

2. ... technikai anyagú hosszú ujjút vettem, ami egyébként futópóló, Karrimor márkájú, turkáltam 1-2 ezer ft. De a Decatlonosak is jók. Nekem fontos, hogy ne pamut legyen, mert ha beleizzad az ember, és azért egy húzós edzés során folyik rólam a víz eléggé, akkor kiválóan meg lehet utána fázni a vizes pólóban.

3. Pár napja vettem idén először fel ezt a maszkot, kifejezetten lovas maszk, Decathlonos, szintén 2-3 e ft volt, viszont igen praktikus, nem fagy le a füled, fázik meg a fejed a kobak alatt. Mínuszokban ideális. Kicsit akadályozza a hallást ugyan, mikor a 40 méteres pálya túloldalról adja az instrukciókat az edződ, node ez legyen a legnagyobb baj. Pedig a fülnél, orrnál is hálós anyagból van. Van belőle egypár a lovardában, a múltkor a fedelesben 3 db-ot számoltam össze a padon. :)

4. KLP thermo lovascipő, a német ebayről rendeltem, postával együtt 18 e ft volt, ebbe azért kell plusz egy zokni. Hátránya, hogy a chapset, ill csizmaszárat nem tudom ráhúzni, de térdzoknival működik.

5. Van még egy szintén Horze thermocsizmám, de azt kicsit bumfordinak érzem, bár meglepő módon belefér a kengyelbe az orra. Tavaly a mínusz 15 fokokban azért jó szolgálatot tett lovagláshoz is, meg körkarámozáshoz is.

6. Ja, a legfontosabbról majdnem elfelejtkeztem: a thermo gatya. Ezt a sportsdirect.com-ról rendeltem 12 e ft, polár anyaggal van bélelve, kétrétegű, sztreccs, isteni meleg. Vidám színekben (pink) motiváló hatása is van! :)

7. Kesztyű. Ez nem egy nagy etvasz, nyáron is kell ugyanis, uh. télen simán vastagabbat hordok, pl. Horze polár, de az oktatómtól is kaptam egyet csak úgy, ami neki nagy volt.

Tavaly télen Montyval.

Ferencz, a terápiás ló

Ma edzettem először hivatalosan Ferenczcel, eddig ugyanis csak úgy ellötyögtünk instrukciók nélkül. Természetesen emiatt is izgultam, mert Zs. (edző 2) rámparacsolt szigorúan, hogy 10-kor a lovon találkozunk, szóval jóval előtte kimentem, lepucoltam Ferenczet, akkurátusan kiszedegettem az összes szalmaszálat a farkából, de valahogy ezeket mindig képes visszavarázsolni. De most meg lettem dicsérve, mert a hátsó patáját is rendesen ki tudtam kaparni, ami kicsit érzékeny neki.

Az edzőimról annyit, hogy van ugye A. (edző 1), aki második éve az oktatóm, és ő rángatott ki ebből a legrosszabb állapotomból, úgyhogy emiatt örökre hálás leszek neki. De egyébként is aranyba kéne foglalni, mert most sem csinált abból presztízskérdést, hogy én Ferenczet is lovagolom, aki másik edzőhöz tartozik, sőt egyeztetett Zs.-vel (edző 2) , hogy mire van szükségem, min kell dolgozni (az önbizalmamon konkrétan). Ezen ma pl. könnyekig meghatódtam, hogy mindketten ennyire az én fejlődésemet tartják szem előtt.

Szóval bevonultunk a fedelesbe, először kicsit léptünk, bemelegítettünk. Zs. nem adott túl sok technikai instrukciót az elején, egy-két ülésjavításos dolgot ("a jobb vállad alacsonyabban van"). Ez már régebben kiderült, enyhe gerincferdülésnek tippelte egy gyógytornász apuka csak úgy a pálya széléről. Inkább "A fejedben kell rendet tenni!" felkiáltással ilyeneken dolgoztunk, hogy zárjam ki a környezetet, magamra figyeljek, lazuljon el a derekam, érezzem, hogy a ló mozgása lendít előre. A környezet kizárását kissé nehezítette a bent futószárazott másik ló, aki időnként bevágtázott, megriadt, elrohant, de ezt is meg lehetett szokni egy idő után.

Kb. 20 perc múlva már egészen szép tempóban mentünk, én is sokkal jobban éreztem magam, bár amikor arra panaszkodtam, hogy Ferencznek darabos a mozgása, Zs. rámutatott, hogy 85 éves koromban nekem is darabos lesz a mozgásom. :) Ferencz 23 éves ugyanis, ami a lovaknál igen magas kornak felel meg.

Ma Ferenczcel

Az óra vége felé kicsit léptünk, és eljött a nagy esemény: vágtát gyakoroltunk. Zs. mint egy Yoda mester közölte, hogy: Csináld, vagy ne csináld, de ne próbáld! Úgyhogy szintén lépésből határozottan beugrattam, és szépen vágtáztunk pár kört, bár ahogy mondani szokás gyök kettővel, de nekem pont erre volt most szükségem. Utána ezt még párszor megismételtük.

Végül leléptettem Ferenczet, visszavittem, és boldogan távoztam. Útban hazafelé gyönyörű zúzmarás volt a táj, csak úgy a kocsiból próbáltam fél kézzel fényképezni.

Csömöri téli táj

Vágta, második felvonás

Írtam már, hogy elvileg a vágtamunkát kéne gyakorolni, de Angi vágtájától kicsit félek. Node ma ideálisak voltak a körülmények, egyedül voltunk a fedelesben, gyönyörűen sütött odakint a nap, Angika élénk volt, edzőm felvetette, hogy ugyan már, vágtázzunk. Én persze megpróbáltam mindenféle módon lebeszélni: "Megyek még egy kört! Az ott nem egy futószár nálad véletlenül? Le fogok esni!" De oktatóm rendíthetetlen volt, győzködött, hogy utána tök jól fogom magam érezni.

Először körre vettem Angit ügetésben, utána kis pálcával, lépésből beugrattam, és láss csodát, tényleg tök jó volt! Ugyan az elején kicsit elvesztettem az egyensúlyomat, és valamilyen oknál fogva tanügetésbe ültem vissza, aminek következtében persze pattogtam, mint kecske*** a deszkán. Oktatóm finoman érdeklődött, hogy ilyenkor ugyan miért nem könnyű ügetek, ami persze jóval kellemesebb.

Ezt a lépésből beugratást még párszor gyakoroltuk mindkét kézre, és sokkal kiülhetőbbnek is éreztem Angi vágtáját, egyenletesen, lassan vágtázott, szemmel láthatóan ő is élvezte a dolgot.

Nekem ez azért volt áttörés, mert biztonságosan ültem a lovon, ill. úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek. A félelemnek nálam ugyanis a kontrollvesztés az oka, ami Montykánál ugye előfordult néhányszor, de Angi ebből a szempontból is nagyon megbízható.

Szóval nagy sikerélmény volt, és tényleg annak a jó példája, hogy edzői noszogatásra érdemes kilépni a komfortzónánkból, hogy fejlődni tudjunk. A továbbiakban is vágtára fel!

Utána még boldogan megnyírtam Monty sörényét csak úgy a karámban kikötés nélkül, lábra lépést és combon csípést kockáztatva, de ő is jó passzban volt, uh. még csemegét is kapott utána.

Lóvásár?

Gondolkodunk már egy ideje azon, hogy kéne venni nekem egy lovat. De az a helyzet, hogy egyrészt tegnap megnéztem az üllői lógyógyászati klinika árait, és kaptam egy szívinfarktust. Másrészt tényleg akkora felelősség ez a lótulajdonlás, anyagilag is, hogy nem merek most belevágni.

Igazából a Ferenczcel való gyümölcsöző kapcsolatom is befolyásolt, mivel azóta már kétszer ültem rajta, és nagyon megnyugtató hatással van rám. Meg is állapította Ferencz edzője, hogy ideális terápiás ló. Konkrétan semmi nem zökkenti ki rendíthetetlen nyugalmából, szélvihar, ponyvacsapkodás, a fedelesben futószárazott hisztérikus másik ló. Mondjuk velem sem foglalkozik különösebben, ha az edző azt mondja a másik lovasnak, hogy lépés, akkor ő is lép. :)

Szóval most abban maradtunk, hogy heti egy Ferencz, heti kettő Angi, aztán majd meglátjuk.

Ferencz

Együttműködések

Eseménydús hetem volt.

Csütörtökön kinn voltam Angin, de előtte még futószáraztam Montyt a körkarámban, aki most, hogy hűtlen lettem hozzá, kevesebbet dolgozik. Azért földről való munkát lehet, sőt ajánlatos is vele végezni, én vele tanultam meg futószárazni, szeretem is csinálni, ha van rá időm, neki is, nekem is jót tesz. Már sötétedett, de azért a lovat még lehetett látni, mindkét kézre lemozgattam, Montyka időnként sértetten kirúgott, mikor vágtát kértem, de magához képest teljesen oké volt, utána még legeltünk egy kicsit.

Angival jó volt az edzés, ő is sokkal nyugodtabb, amióta rendszeresen foglalkoztatva van, hál istennek.

Ma, szombaton is őt lovagoltam, tíztől lement egy normál edzés, annyi volt, hogy elég sokan voltunk a fedelesben, mert a kinti pályák fel vannak ázva, de ez ilyenkor ősszel-télen megszokott. A végén kérdeztem, hogy tudok-e valamit segíteni, ráérek. Az edzőm mondta, hogy nagyon is, jártassam meg Dasmit, aki most szintén pihen lábproblémák miatt, csak úgy vezessem körbe-körbe. Na, felcsillant erre egy másik edző szeme is, hogy Anikó, lenne-e kedved Ferenccel (avagy Ferenczcel, így van kiírva a neve a boxára) kicsit lépni. Hogy a fenébe ne, bármikor szívesen ülök lóra.

Ferenczről azt kell tudni, hogy ő a lovarda nagy öregje, szó szerint, nyugodt, nagydarab, 22 éves, idős, nyugdíjas ugróló, de azért őt is kell mozgatni, ebbe segítettem most be. Jó félórát léptünk a fedelesben, de Ferencz mozgása kb. olyan volt, mint egy birodalmi lépegetőé, lehetett érezni, hogy a lába nincs teljesen rendben. De azért egy idő után bemelegedett, és vidámabban, élénkebben mozgott. Én közben igyekeztem akklimatizálódni a tevegeléséhez, és mikor visszajött az edző, elkezdtünk ügetni.

Ferencz, még tavasszal

Hát, bevallom töredelmesen, nem tett jót az önbizalmamnak Ferencz, az ügetése darabos, szokatlan volt, az első 10 percben azzal voltam elfoglalva, hogy összeszedjem valamennyire az ülésemet, nehéz volt összehangolódni vele, közben az edzőm adta az instrukciókat: - Ne emelkedj ki annyira a nyeregből, előre mozdítsd a csípődet, fix legyen a vádlid, szorítsd oda, ne görnyedj össze, húzd ki magad, könnyedén, látsszon rajtad, hogy élvezed, stb.

Hát ez utóbbit nehezen lehetett rólam elmondani. Kellett azért idő, hogy megszokjam, a végén már jobban ment, de azért így sem a felhőtlen boldogság ült ki az arcomra. Ültem én már Ferenczen vagy egy féléve, akkor sem volt jobb. Node sebaj, nagyon hasznosak ezek a gyakorlatok, meg kell szokni más lovak mozgását is! Summa summárum, mindketten nyertünk az ügyön, Ferencz mozgott, én gyakoroltam, win-win szituáció.

Utána még lepucoltam Dasmit, sétáltunk, adtam jutalomfalatokat Montynak, Anginak, és boldogan távoztam.

Angi

Monty

Szép edzés

Rámjár itt a rúd: nem elég, hogy nincs kocsim, beteg voltam, de még a bokám is kibicsaklott a hét elején. Ma viszont már nem bírtam ló nélkül, befáslizott lábbal elbicegtem a lovardába.

Nem bántam meg: gyönyörű idő volt, napsütés, nem túl meleg, kár lett volna kihagyni. Angin ültem, a már sokszor emlegetett idősebb iskolalovunkon. Hál' istennek, mostanában semmi baja nincs, nem köhög, nem sánta, és óra végére már egész vidáman ügettünk körbe-körbe, csináltuk a lovardai alakzatokat, nagykör, kiskör, kígyóvonalak, stb.

Angiról azt kell tudni, hogy ő az őstag, a megbízható alapló, akire a futószárról épp elengedett kezdők ülnek, nyugis, megingathatatlan természete miatt. Érdekes módon ez csak a pályán mutatkozik meg, előtte és utána egy hisztikirálynő, nem szereti, ha nyergelik, félti a nyakát, fejét, óvatosan kell vele bánni. Egyedül sem szeret lenni, ragaszkodik más lovak társaságához. Valószínűleg egy előző helyén rosszul bántak vele, ez az oka. De mi kinyaljuk a fenekét, gyógynövényt kap, tápot kap, télire kiköltözött az angol boxba, ahol jobb a levegő, így nem is köhög mostanában. Ja, és angol telivér, ebből adódó gizda testalkattal, és idegrendszerrel.

Én is rajta tanultam futószáron, de mint említettem, rémesen pánikoltam magassága és teveszerű mozgása miatt. Amióta viszont 1. elmúlt a tériszonyom 2. Montyka lerakott néhányszor, nagyon értékelem Angi megbízhatóságát, mostanában őt szoktam lovagolni, remélhetőleg mindkettőnk kölcsönös megelégedésére. Nekem mindenesetre igencsak önbizalomnövelő az öreglány.

Ma is én voltam az utolsó lovas, és mikor az oktatóm bevitte az egyik lovat, egyedül maradtunk a pályán, Angika keserves nyerítéssel tiltakozott a magány ellen, de megnyugtattam, aztán vége is volt az órának.

Angi. Már nem ez a foszlott kötőféke van, most kapott egy szép, új, pink színűt.

Betegség, kihagyás

Enem is elkapott ez az influenzaszerű, sajnos tíz napig nem tudtam kimenni. Tegnap voltam Angin, hát volt már jobb is, de csak visszarázódok. Jó kis izomlázam lett mára mindenesetre.

Más témában olvasgatom Tóth Miklós visszaemlékezéseit, az alábbi sztori nagyon tetszett:

"A főnöki irodából, kétszárnyú ajtó nyílt egy kellemesen árnyékos verandára, ahonnan Béni bácsi nézte a karámban folyó produkciókat. Máig emlékezetes számomra, amikor egyszer egy , már a negyvenes éveit bőven taposó német úr próbálta lovát két keresztberakott, 60 centiméternél nem magasabb akadályt képező rúdon áthajtani. A ló szabályos lassú vágtában engedelmesen mindig ráfordult az akadályra, azt megközelítve azonban vagy jobbra, vagy balra elegáns ívben kikerülte. A német úr, gondolván a pénzéért lényegében azt csinál, amit akar, ahányszor akar, már vagy tizedszer próbálkozott. És akkor Béni bácsi hirtelen felállt a székéből, de úgy, hogy az hátradőlt, amit se korábban, se később soha nem tapasztaltunk nála. Fürge kacsázó lépteivel a karám felé indult, menetközben engem, aki a legközelebb állhattam, magához intett. Kitérdesedett vászonnadrágban, barna mokaszinfélében volt, a német urat udvariasan, komor arccal leszállította lóról, nekem meg mutatta, hogy dobjam fel, ami ugye úgy történik, hogy ő két kézzel megfogja a nyereg elülső és hátsó részét, bal lábát behajlítva felém nyújtja. Vékony, aszott öregember volt, nélkülem most esélye se lett volna, hogy felmásszon a lóra. Gyorsan kengyeleket rövidítettem, hogy apró félcipős lábaival legalább körülbelül elérje őket. . A német hevült, vörös arccal figyelt. Nem értette, de mi többiek sem, mit is akar. Béni bácsi közben elindult, és mintha valami olyasfélét sziszegett volna, inkább csak magának „..mielőtt ez a barom teljesen elrontja ezt a lovat..”

Béni bácsi lépésben tett egy kört a lóval, fáradtan, kedvetlenül gubbasztva rajta, majd még mindig lépésben ráfordult az akadályra. Vagy öt méterre az akadálytól, az irgalmatlanul nagyméretű Furulya nevű ló, minden látható instrukció nélkül, vágtába ugrott és pontosan az akadály közepén, az ellenszegülésnek a leghalványabb jelét sem mutatva, átlendült azon. Amire a mai napig emlékszem, hogy ez mennyire erőlködés nélkül, a lónak és lovasnak is mintegy magától értetődően történt. Béni bácsi egy pillanatig sem gondolt arra, hogy a ló ezt a nevetséges akadály nem ugorja meg, a ló pedig egy kör erejéig az aszott kis öregember Béni bácsit a hátán érezve, valamiért most egy pillanatig sem gondolt arra, hogy ezt a számára is nevetséges akadályt át ne ugorja.  Nagy varázslat volt.

Béni bácsi még egy kört lépegetett, odajött hozzánk, ügyesen lecsúszva a lóról a kantárt a németnek adva, valami olyasmit mondott, hogy „.. kérem, most már többet ne ugorjon, csak körbe lovagoljon. Mára ennek a lónak elég az ugrásból..”

Az egyik lovász, hangját önkéntelenül is lehalkítva, motyogta. . .”Érdekes, nem is tudtam, hogy az öreg még lovagol. Én legalább is még soha nem láttam.”       

 Mi sem. És a nyár hátralévő részén se senki, soha többet."

Stratégiai tervezés

Ez az egyik tárgy, amit tanítottam régebben. Hogy jön ez most ide? A lovardadicsérős poszt kapcsán megkértem az oktatómat, hogy ő is foglalja össze nekem az eddigi haladásomat, illetve a további célokat, hogyan látja pedagógiailag a fejlődésemet.

Elsősorban a vágtamunkámat szeretné fejleszteni, mivel lépésben, és ügetésben már nagyjából tudom az alapokat, de vágtában még nincs meg a biztos ülésem. Az életkorom miatt, de általánosságban is van ez az általános alapvetés hogy kezdő lovasnak tapasztalt ló való, akitől sokat tud tanulni. Nálunk Angi lenne ez a ló, de sajnos ő egészségügyi problémái miatt csak könnyített munkára alkalmas. Monty ugye tudjukki. :) Tudjuk milyen, szeretem, imádom, nagyon cuki, de nem alkalmas a díjlovaglás finomságainak elsajátítására, illetve rendszeresen lezúgok róla. Dasmika kedves, megbízható ló, de még ő is nagyon fiatal, viszonylag képzetlen. Van most az új lovunk, még nem is írtam róla, Szeli, de ő meg az eggyel magasabb szint, haladóbb lovasoknak javasolt.

Szóval most azon gondolkozunk, hogy kéne nekem venni egy idősebb, tapasztalt, nyugis, képzett lovat, akivel tudnék fejlődni, illetve nem ugrik ki alólam rendszeresen. Per pill még anyagilag meg is engedhetném magamnak, aztán ha nem, akkor legfeljebb átadom iskolalónak.

El is kezdtünk most nézegetni, de ez is egy soha véget nem érő történet, az egyik kiszemeltet már eladták, a másik, egy igen szimpatikus Mihály nevű 15 évesről kiderült, hogy hátproblémái vannak, és max. 50 kilós lovast bír csak el, stb, stb. Van nekem itt a másik helyen egy titkos választottam, az az idősebb herélt, akivel terepen voltam, de kétlem, hogy eladó lenne. Ráadásul közben volt egy autóbalesetem, belémjöttek hátulról a pirosnál, most nincs kocsim, az is költség, szóval egyelőre halasztjuk az ügyet, de nem feledkeztünk el róla.

Szeli

Egy kis reklám

Edzőm megkért, hogy írjak egy pár mondatot, amit feltehet a lovarda honlapjára, hogy miért járok ide, mi a véleményem a lovardáról. Mivel már Isaac Asimov is megmondta, hogy jó anyagot nem hagyunk kárbaveszni, ezért itt is közlöm.

Készül a honlap is, szerintem tök jó lett:

http://csomorisportlovarda.hu/

"Felnőtt kezdő lovasként nem nulláról, hanem mínuszból indultam, mivel sosem sportoltam, és volt néhány szerencsétlen esésem lovaskarrierem kezdetén. Nagyon sok félelem volt bennem a lovaglással kapcsolatban. Andi segítségével azonban másfél év alatt a futószártól eljutottam a
heti háromszori önálló edzésig, felestartó lettem, sőt már saját ló vásárlását fontolgatjuk. A komfortzónámból való jó értelemben vett kilépéssel a lovaglás olyan fizikai és lelki önismeretet nyújt, amit nem hittem volna lehetségesnek így negyven év felett.

Ezen kívül nemcsak lovagolni tanulunk, hanem elsajátítjuk a lovakkal való foglalkozás alapjait, önállóan ápolunk, nyergelünk, így minden lovas magáénak érezheti kicsit lovainkat is.

Nekem nagyon fontosak voltak a körülmények is: a lovarda könnyen megközelíthető, a fedelesben télen illetve esőben is lehet lovagolni, van öltöző, mosdó, így ha közvetlenül a munkahelyemről érkezem, akkor is kulturáltan tudok felkészülni az edzésre."

Esés

Mint ahogy a facén beszámoltam, augusztus 20-án lezúgtam Montykáról. Különösebb bajom nem lett, de az edzőm azért beküldött a balesetire, hogy nem tört-e el valamim, szerencsére nem. Mindig olyankor vannak ezek a megijedések, amikor éppen kimegyünk a fedelesből, vagy bemegyünk a fedelesbe, most éppen benn voltunk, mert esős idő volt reggel. Valaki valamit pakolt odakint, Monty kiugrott, én meg csak arra eszméltem, hogy repülök hátra, még annyi lélekjelenlétem volt, hogy a szárat elengedjem, legalább az ujjam ne törjön.

Kb. egy hétig nem ültem fel, de már teljesen rendbejöttem, mindenkinek tudom ajánlani a feketenadálytő krémet, egy csodaszer zúzódásra.

Visszatérve a blog témájára, hogy féltem-e visszaülni. Egy kicsit igen, persze, de azt kell, hogy mondjam, hogy az a pánikolás, ami még egy éve is megvolt bennem, teljesen eltűnt. Montyn is ültem azóta, igaz védőmellényben, ami biztonságérzetet ad, bár megállapítottuk, hogy a mellény kb. ott ér véget, ahol meg szoktam ütni a fenekem. :)

Viszont gondolkoztam a Montyn való lovagláson. Ugye, rá azért ültem, mert a nagylovakon tériszonyom volt. Na most azóta ez teljesen megszűnt. Montyka viszont ilyen, időnként megijed, kiugrik, szóval csak idő kérdése, hogy mikor esek le legközelebb, ha nem tudok fennmaradni. A múltkor lassabb volt, akkor nem estem le, most leestem. Én meg ennyi idősen (most töltöttem be a 46-ot) nem szeretném összetörni magam. Bár a többi lovon sem életbiztosítás, de kisebb az esélye.

Summa summárum, abban maradtunk, hogy most többet fogok nagylovon ülni, van nekünk a Dasmi nevű fiatal kancánk, aki nyugodt természetű, meg Angelke, aki szintén, csak ő most nem dolgozik egészségügyi okokból. Meg nézünk egy harmadikat is éppen. Montyka persze marad továbbra is, imádom, tutujgatom, és ha kellőképpen le van előtte mozgatva, akkor fel is ülök rá. Védőmellényben. :)

Dasmaya

Meleg

Nem mondok nagy újságot azzal, hogy borzasztó hőség van. Az oktatóm is nyaral, úgyhogy ezt a hetet kihagytuk, de kimentünk azért a lovardába R. kolléganőmmel, lovastársammal. Lovam boxa üres volt, meg is lepődtem, de éppen hozta vissza az egyik kislány. Nagyon tisztelem ezt a kis 11 évest és a szüleit, minden szabadidejüket a lovardában töltik, A. rengeteget segít az oktatásban is. Ezen a héten mindennap kimentek, megetették a lovakat, a kissé kehes telivérünknek odaadták a gyógynövény-keveréket, lecsutakolták a lovakat, foglalkoztak velük.

Mi Montyval kimentünk a körkarámba először egy kicsit futószárazni, de igazából a természetes lókiképzéses gyakorlatokat szerettem volna R.-nek megmutatni. Sajnos a lovardánkban van egy ilyen elképzelés, hogy a körkarámban nem lehet szabadon engedni a lovat, mert kitör, pedig épp ez lenne a lényege. Szóval először futószáraztam, amit Montyka ímmel-ámmal teljesített, utána sutyiban elengedtem, mire természetesen megtáltosodott, ellenszegült, vágtázott, energikus volt. Hagytam, hadd szaladgálja ki magát mindkét kézre, mivel a lovak két agyféltekéje eléggé külön dolgozik egymástól, így ha egy feladatot az egyik irányban megcsináltál vele, a másik irányban is meg kell ismételni.

Pár perc persze elég volt neki, de nem engedtem, hogy megálljon, tovább hajtottam. A vezető szerepet így kell kialakítani, ne akkor csinálja, amikor ő szeretné, hanem amikor te megengeded neki. Mikor láttam az elengedettség jeleit (leengedett fej, felém forduló fül, szem, rágcsálás, prüszkölés), akkor passzív testtartással megállítottam, és behívtam. Simán megcsináltuk a csatlakozást, nagyon büszke voltam rá, mikor R. hitetlenkedve megkérdezte, hogy most nem fogod? Úgy jött utánam, mint a kisangyal. Persze ez az első fűcsomóig tartott, de Montynál már ez is szép teljesítmény.

Utána visszavittük, és folytathatta félbeszakított vacsoráját. :)

Monty Roberts bemutatja a csatlakozást

Költözés

Az elmúlt hónapban a költözéssel voltam elfoglalva. Még mindig nincsenek végleges állapotok, de a macskákat két hete átcuccoltam, illetve találtam albérlőket, akik már be is költöztek.

Lovaglásilag ez úgy néz ki, hogy félelmeimmel ellentétben minden további nélkül tudok járni az eddigi lovardába, csak plusz benzinköltséget jelet, de ez a bejárás miatt amúgy is várható volt. Szóval marad a heti 3 alkalom ezdés, sőt lehet, hogy a felestartásra is vissza fogok térni. Az a helyzet, hogy a környéken nem találtam ilyen feltételekkel rendelkező lovardát (fedeles, öltöző), igaz, nem is nagyon keresgéltem. Pilisvörösváron tudom, hogy van, de az kocsival majdnem ennyi idő, mint a jelenlegi.

Közben volt egy nyári tábor, két napon vettem részt, egy nap kihagyással. :) Ugyanis fizikailag nem bírom folyamatosan, erre már tavasszal rájöttem. Montykával nagyon jól elvagyunk, már szinte telepatikusan tudja, hogy mit szeretnék csinálni (nem telepatikusan tudja, csak érti a finom jelzéseimet). Neki is vannak rosszabb és jobb napjai, nekem is, de ez a normális. Tegnap pl. kifejezetten makacs póni üzemmódban volt, de a hét elején meg úgy ment, mint a kisangyal.

Nézegetünk az oktatómmal lovakat is, mert az idősebb telivérnek, akin kezdőként lovagoltam, sajnos lábproblémái vannak, kéne még egy ifjú titán iskolalónak. Hát, ez is macerás ügy, eddig a következő lovak voltak: 1. ún. kemény szájú, nagyon akaratos, nagyon önfejű, az edzőm is küzdött vele, én fel sem ültem. 2. futószárazáskor négy lábbal a levegőbe ugrott, ez sem kifejezetten iskolaló-tulajdonság. :) 3. teljesen belovagolatlan ló,  nekünk olyan kéne, aki az alapvető segítségeket ismeri. Szóval ez a projekt még folyamatban van. Ha valaki tud eladó lovat, szóljon! Preferált: 6-10 év körüli, herélt, nem bekocsizott, a többit ld. fent.

Néhány kép a lovastáborból:

1.-2. A látszat ellenére itt nem etetjük a lovakat, hanem nyújtó gyakorlatokat végzünk.
4.-6. Szőrén lovaglás.
5. Táborozók.

Új lovarda

Nahát gyerekek, én itt aggódtam, hogy a jelenlegi lovardám messze van, nehezen megközelíthető, ésatöbbi. Ma kimentem a festői Pilisbe az új lovardába. Hát, első körben a kocsimat lenn kellett hagynom egy fordulóban, mert nem mertem felmenni a murvás úton, de már az odavezető út is kirázta a lelkemet. Szóval ehhez képest az M0-n kb. ennyi idő alatt érek ki a jelenlegi lovardámba, és kevésbé amortizálódik a kocsi.

Maga a lovarda egyébként kellemes, viszonylag nagy területen sok ló legelészik, együtt vannak tartva, nem úgy, mint nálunk külön karámban a bérlovak. Bár a wczési lehetőségek itt is korlátozottak: - Menj be az egyik boxba! Na, boxban sem pisiltem még, de végül is a lovak is ott szoktak. :)

Összeszedtük a lovakat, először egy kisebb pörgős fiatal kancát kaptam, de aztán cseréltem egy nagyobb, de idősebb sárga heréltre, aki jóval megfontoltabbnak tűnt. Lovastársam ezúttal is 11 éves kislány volt, ámde ő már egy rutin róka hozzám képest, 4 éve lovagol. Rengeteget tanulok én ezektől a gyerekektől. A lovasoktatót is olyan 18-20 körülinek saccoltam.

Terep volt a terv, el is indultunk öten, én voltam az utolsó előtti, a sort az oktató vezette egy nagydarab, már magasságához képest, haflingin. Hát, a terep csodálatos volt, a Hármashatár hegy messziről, az "egri vár" romjai, hegyre fel, hegyről le, erdőn-mezőn. Léptünk, ügettünk, és magamhoz képest elég sokat vágtáztam. Ettől bevallom kissé fostam először, mert nagylovon még csak futószáron vágtáztam, de a lovam egy álom, kényelmes volt, tényleg, mint egy fotel, a nyereg is nagyon megfelelt. Talán most éreztem először a sebesség varázsát. Meg ilyeneket kellett csinálni, hogy hajoljunk rá a ló nyakára, és öleljük át, mert néhol elég alacsonyan voltak a faágak, kapaszkodjunk a sörényébe, stb. Úgy éreztem, hogy az óra végére egészen összecsiszolódtunk a lovammal, szívesen ülnék rá a továbbiakban is. Kérdezte is az állandó edzőm, hogy nem eladó? :) Ugyanis most lovat keresünk, mert az egyik iskolalovunkat nyugdíjazni kéne.

Szóval jó lesz ez így, a mindennapokra az eddigi lovarda a kulturált, idomító, díjlovas vonallal, néha meg a másik a klassz terepekkel. Jól kiegészítik egymást.

Zuhé

A tegnapi ítéletidő pont a lovardában kapott el minket. Már mikor kiértem, akkor lehetett érezni, hogy valami van a levegőben. Egy másik ismerős edző csaj futószárazta épp a lovát, aki kb ilyeneket csinált:

Montyka is gondterhelten szuszogott, kapált a mellső lábával, ijedezett, megugrott, de fennmaradtam. Mondom, hogy fejlődök. :)

Amikor elkezdett esni, akkor bevonultunk a fedelesbe, ott jobb volt a helyzet, de mikor leszakadt az ég, azt az egyik ló sem viselte jól, szerencsére engem akkor már a 13 évesek váltottak fel. A bakolós ló és edzője is bejöttek, neki meg a kutyája rettegett a dörgéstől, őt nyugtatgattam.

Mikor vége lett az órának, még mindig annyira zuhogott, hogy nem tudtunk kimenni a lovakkal, meg kellett várni, amíg kicsit alábbhagy. Közben a legkisebb pónink félősen odabújt az oktatómhoz, őt se láttam még ilyen szelídnek. :) Az edzőm egy lótakarót terített a fejére, úgy szede össze a kinn maradt kötőfékeket. Én elrohantam a kocsihoz, szerencsésen haza is értem, viszont a lépcsőházunk úgy beázott, hogy vádliig érő vízben kellett átgázolnom a lépcsők tetejéig.

Lovasok beszélgetnek - no comment

Én:
vágtáztam Dasmin, hát minden elismerésem a tiéd!
nekem kb 2 vágtaugrást volt hajlandó menni

Ő:
Nem olyan kényelmes, mint a kis tűzgolyó

Én:
Angelke meg úgy belehúzott, mint a Kincsem

Ő:
Ja, és hát hajtani kell...

Én:
Montyka tegnap képzeld, fáradt volt!!!

Ő:
Na azt nem hiszem.
Olyan nincs.
Beteg?

Én:
reggel 8-tól ment, igaz szünetekkel, én 12-kor ültem rá

Ő:
Az neki semmi!

Én:
á, hál istennek semmi baja, jó étvággyal legelt utána

Ő:
Nem merem a közösbe írni, de remélem, a csinos kis lótrágya-csomagom még megvan!

Én:
nem sajnos, valaki rendes eltakarította
belenéztem a kukába, és ott már csak a zacskót láttam, uh. második felvonás

Ő:
Franc...
Na mind1, kösz

Én:
van ott trágya elég!
************************

A lótrágya kertászkedési célokra kellett. Kicsit olyan, mint egy szabadvers. :)

Vágta gyakorlása

Sajnos úgy hozta az élet, hogy a nyáron át fogok költözni a város másik végébe, 24 km-re az eddigi lovardámtól. Vérzik a szívem, mert így fel kell adnom a felestartást, hétközben nem lesz időm átbumlizni az eddigi lovardába, aztán vissza. Hétvégén továbbra is szeretnék ide járni, Montyt nem adom, de hétközbenre másik lovardát keresek, ami közelebb van.

Emiatt megkértem az oktatómat, hogy ugyan hadd gyakoroljak már nagylovakon is, mert ki tudja, ott milyen lovak lesznek, elég hülyén jönne ki, ha közölném, hogy csak 140 cm alatti lovon tudok vágtázni. Úgyhogy ennek örömére ma felültem mindkét nagylovunkra.

Örömmel jelentem elég jól ment a dolog ahhoz képest, csak mindegyik lovon teljesen mást kellett csinálni. Az ifjú, tapasztalatlan titánnak folyamatosan adni a segítségeket, különben megállt, az idősebb telivérnek pedig pont az ellenkezőjét, mert rohant.

Megállapítottam, hogy továbbra sem török versenybabérokra Kincsem-szerű lovakkal, de nagyon hasznos volt, sokat kell még gyakorolni.

Az ifjú lovunkkal

Kiülni

Újabb szakzsargon: kiülni a ló vágtáját, ügetését.

Ma volt alkalmam gyakorolni. Esett ugyanis délelőtt, ezért bevonultunk a fedelesbe, ami mögött azonban ijesztő teherautók szoktak időnként elmenni. Nekem fel sem tűnt, de ahogy belement az autó a pocsolyába, az ilyen suhogó hangot adott ki, mire Montyka bemutatta a szokásos "megijedek és elrohanok keresztbe a pályán" mutatványai egyikét.

Büszkén jelentem, hogy nem estem le, hátradőltem, megtartottam, aztán egy idő után megálltunk, annál is inkább, mert hál' istennek ott volt egy fellépő, plusz a lovarda fala, úgyhogy tovább már nem nagyon lehetett rohanni. Megpaskoltam, megnyugtattam, aztán tovább dolgoztunk.

Azért azt láttam az oktatóm arckifejezésén közben, hogy igen kétesélyesnek tartja, hogy fennmaradok-e, de aztán nagyon megdicsért. :)

Egyébként már ez is azt mutatja, hogy fejlődök, mármint hogy ilyenekre volt közben érkezésem, azt figyelni, hogy mi történik körülöttem. Régebben ezek úgy zajlottak, hogy elrohanás, módosult tudatállapot a részemről, aztán zutty. Azért most is remegett a lábam utána egy darabig.

Szakzsargon

Nem lovas pasim halkan megjegyezte, hogy ő gyakran nem érti, hogy miről beszélünk, amikor a lovaglásról folyik a szó. Mint volt magyar szakos, ezt én is érdekesnek találom, nézzünk meg néhány ilyen kifejezést a továbbiakban, példákkal fűszerezve.

Tele van. Régen nem ment.

Mármint a ló. Energiával. Párbeszéd:
- Ment a Monty a héten?
- Utoljára vasárnap, meg tegnap, de akkor is rodeózott, nagyon tele van.
- Akkor le kell mozgatni, viszem a körkarámba.

Ez pl. most hétvégén zajlott, múlt hétvégén lovastábor volt, utána következett az áprilisi armageddon, eső, szél, hófúvás. Ebből kifolyólag a lovak még a karámba sem tudtak kimenni, egész nap a boxban álltak. Mikor pénteken ráült az egyik 13 éves, Monty az energiatúltengés következtében megugrott, ijedezett, arról nem szól a fáma, hogy esés is volt-e, de jobb a békesség.

Úgyhogy levittem Montykát a körkarámba, ügetett, vágtázott vagy 20 percig, úgy nézett ki, hogy oké. Ilyenkor mindig nagyon kulturáltan viselkedik utána. Sportszerűtlen nehezítésként a szél is fújt, úgyhogy mikor bementünk a fedelesbe, kétszer sasszézott oldalra, de ezek nagyon enyhe megijedések voltak, mindenesetre elővigyázatosan felvettem a védőmellényemet.

Léptünk, ügettünk, vágtáztunk, és vágtáztunk, és vágtáztunk... mint a Duracell nyuszi. Mikor már nem bírtam tovább szusszal, felváltott a 12 éves lovastársam, és vágtáztak, és vágtáztak... Utána még visszaültem egy félórára, na akkor kezdett Monty visszatérni a rendes kerékvágásba.

Nem minden ló ilyen, ez vérmérséklettől függ, a fjordok nagyon kitartóak, szívósak, energikusak. Mindenesetre minden jó, ha vége jó, Montyka kimozogta magát, én nem estem le, öröm, boldogság. A végén még legeltünk egy sort.

Lemozgatás a körkarámban.

A lovardákról

Az is nagyon fontos, hogy hol lovagolsz. Az egyik első bejegyzésben írtam arról, hogy hogyan kerültem ide a barátnőm lovardájából, máshol vagy mostoha körülmények, vagy nekem nem bejövős oktatók voltak.

Kicsit ez is olyan, mint a hegymászás, Benedek István írta a Csavargás az Alpokban c. kedvenc könyvemben, hogy amikor megmászták az Alpok legmagasabb csúcsait, akkor akarva-akaratlanul is megismerték azt a másik 10-15 hegymászót, akik szintén végigcsinálták ezeket a túrákat.

Hát nekem is kb. ilyen kitartást igényelt ez a lovaglás, látszott ugye a leállásomból is, hogy nem mindig fenékig tejfel, vannak rosszabb és jobb periódusok. Viszont mivel már több, mint egy éve ott szívok a lovardában hóban-fagyban, kánikulában heti 3-4-szer, én is megismertem azokat a lovasokat, akik szintén ezt csinálják.

Nem vagyok az a nagyon szociális, kommunikatív fajta, kimegyek, mosolygok, köszönök, és csinálom a dolgomat a lovakkal, de az nagyon jólesik, hogy más lovasok egy idő után befogadtak, tudják a nevemet, szóba elegyedünk, megbeszéljük lovaink állapotát, a lovaglás minőségét, stb.

Olyan is volt már, hogy idősebb, zord lovas úr figyelmeztetett, hogy a saját testi épségem érdekében maradjak távol tőle, meg a lovától, feltételezem  nem sokat nézett ki belőlem, stöpszli szőke csaj a pónin. Aztán mikor a jelenlétében végigcsináltunk az oktatómmal egy igazán izzasztó edzést, utána revideálta álláspontját, és hosszasan társalogtunk lovainkról.

Én vagyok a Monty felestartója. :)

Update: mondtam, hogy ez egy önbeteljesítő blog. A múlt héten megkértek, hogy segédkezzek egy díjlovas verseny megrendezésében. Boldogan igent mondtam.

Láncos vezetőszár

Nem vagyok rá nagyon büszke, de nem volt jobb ötletem.

Szóval az úgy volt, hogy Montyka nagyon szereti a hasát, és ha legelni akar, akkor se hall, se lát Dömötör. Aminek következtében kapcsolatunk kezdetén egymás után kétszer kirántotta a kezemből a normál vezetőszárat, és elrohant legelni, én meg egyrészt szívinfarktust, másrészt iszonyú lebaszt kaptam a lovarda menedzserétől, hogy elszökik, megijednek a lovak, megsérülnek, stb. Ez utóbbiban igaza volt, mivel a ló csordaállat, így amikor Monty elrohant a karámok között, akkor minden ló elkezdett pánikolva ugrálni, hogy akkor most mi van, biztos jönnek a farkasok.

Mivel nem vagyunk egy súlycsoportban, ilyenkor nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Azóta tanítottak rutinos lovastársak egy ilyen trükköt, hogy amikor nagyon elkezd húzni, akkor forgassam körbe, úgy nem tudja magát kirántani, ami működik is, de ezt akkor még nem tudtam.

A témának utánaolvasva találtam ezt az angolul stud chain-nek nevezett cuccot, és amikor egy Facebook csoportban hirdette egy csaj, akkor lecsaptam rá. Ki is faggattam a használatáról, mint kiderült, nagyon profi lótenyésztő, itt is megköszönöm neki, mert sokat segített, Németh Fanni. Ő mének felvezetésére használta, és szintén az a véleménye, hogy inkább használjuk ezt, minthogy rángassuk egymást. Az a lényege, hogy a ló orra fölött, vagy az álla alatt átfűzöd a láncot, és ha a delikvens megrántja a fejét, akkor megnyomja, ami kellemetlen, és nyugton marad. Nekünk maximálisan bevált, nincs rángatás, és kulturáltan legelünk azóta.

Természetesen ha Monty maximálisan jól nevelt lenne, akkor nem kéne ilyen eszközökhöz folyamodni, de hát ez van, hozott anyagból dolgozunk.

Kiktől tanultam?

Nem akarom elkiabálni, de mostanában egész jól....  Nem, le sem írom. :) Szóval itt a tavasz, kivonultunk a kinti pályára a fedelesből, bár volt egy-két nagyon szeles nap, olyankor talán a fedeles egy fokkal jobb.

Tavaszi tábor is lesz a jövő héten, ilyenkor becsatlakozok a tizenéves korosztályhoz, nagyon élvezem. Lovat ápolunk, nyerget, szárakat stb. fényesítünk, napi kétszer lovagolunk, terep, rúdmunka.

Folytatva a gondolatmeneteimet, miből tanultam nagyon sokat? Először is rengeteg videót néztem a Youtube-on, lovas oldalakat, blogokat olvasgattam. Néhány ezek közül felsorolásképpen:

• A legfontosabb persze a lovasok.hu. Itt aztán minden van ömlesztve, lovak, felszerelések, tanácsok
• Fenn vagyok néhány facebook csoportban is, pl. itt vettem Montykának a polártakarót, ill. a láncos vezetőszárat. Ez utóbbinak külön sztorija van, ld. a következő posztot.
• Magyar blogok közül olvasom Gőblyös Istvánt, aki a klasszikus magyar lókiképzést képviseli. Nem tesz nagyon jót a lelkivilágomnak, konkrétan sík hülyének érzem magam, ugyanis a lovaglás, lókiképzés olyan kifinomult magaslataira jut el, ahova én soha nem fogok, de mindig tanul az ember.
• Szimpatikus lóblogger a Racionál Horszmenship, sok gyakorlati tanáccsal.
• Angol, amerikai youtube bloggerek pl. CRK Training, korombeli amerikai csaj, jó alapok.
• Természetes lókiképzés: 
• Pat Parelli - ez nem igazán ment nekem, a hét játék, meg ilyesmi.
• viszont Monty Roberts az isten, nagy sikerélmény volt, hogy Montyval (nem az emberrel, hanem a lóval) egyből meg tudtam csinálni a csatlakozást. Azóta is rendszeresen kimegyek vele a körkarámba, és mindig nagyon jót tesznek ezek a gyakorlatok.
• Clinton Anderson, ausztrál fickó, ugyanez pepitában, na tőle is rengeteget tanultam arról, hogy hogyan javítsuk a lóval a kapcsolatunkat, alakítsunk ki vezetői szerepet.

Szóval érdemes olvasgatni a szakirodalmat.

A legfontosabb persze maga az edzés, az oktatód, illetve a ló. Nekem az volt az egyik alapvető bajom, hogy nem ismertem a ló testbeszédét. De miután több időt töltöttem a lovakkal, sokkal könnyebb volt értelmezni, megismerni őket.

Ami nem saját fotó, azokat innen veszem: https://www.pexels.com/

Ideiglenes szünet

Emberek, én felfüggesztem ezt a blogot egy időre. Elkezdtem itt nagy lelkesen, mikor jól ment a lovaglás, aztán amióta írom, azóta sorra potyogok le a lóról, aminek következtében megint félek.

Amerikai lovas oldalon javasolják, hogy mindig a pozitív dolgokról írjunk naplót, hát majd igyekszem, ha összeszedem magam kicsit.

Remélhetőleg csak a tavasz miatt van, ilyenkor a lovak is zakkantabbak, nem a fedelesben vagyunk, hanem a kinti pályán, azt is meg kell szokni.

Pár hét múlva folyt. köv.

Feles tartás

De az is lehet, hogy felestartás, az MTA szerint mindkettő oké.

Szóval egy idő után elkezdtünk gondolkozni, hogy hogyan tudnék szintet lépni. Az föl sem merült, hogy saját lovam legyen, részben anyagi okokból, részben tapasztalatlanságom miatt. Ilyenkor jön jól az ún felestartás, amikor is beszállsz egy ló havi tartásába valamennyi pénzzel, cserében heti meghatározott számú alkalmat lovagolhatsz rajta.

Nálunk ez úgy néz ki, hogy én jöhetnék Montyra, amennyit akarok, különösen így télen, de a munkám miatt heti 3-4 alkalmat tudok jönni maximum. Monty úgynevezett iskolaló, tehát az oktatóm többi tanítványa (lovasa) is lovagolja. Ez egyrészt jó, mert rendszeresen mozgatva van, másrészt rossz, mert sokféle lovashoz kell alkalmazkodnia, nekem jobb lenne, ha csak én, vagy még valaki lovagolná, de ez ebben az esetben nem megoldható.

Az a szerencse, hogy mivel Montyka khm, hogy is mondjam, nem bírja a futószárat, ezért csak haladóbb lovasokat lehet ráültetni. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy néhány cserfes 13-14 éves fruska lovagolja, akik klasszisokkal profibbak, mint én a 46 évemmel. :) Nagyon hálás is vagyok nekik ezért. Pl. versenyre is szoktak vele járni.

Ezen kívül én bármikor jöhetek körkarámozni, természetes lókiképzéses gyakorlatokat csinálni (suttogó, nem ütjük-verjük a lovat), felülni egyelőre oktatói felügyelettel bármikor, ezen kívül havonta 8 alkalom edzés is benne foglaltatik.

Ez nekem maximálisan bevált egyelőre. Az elején kissé nyögvenyelősen indult, de ezt is meg kell tanulni, viszont rengeteget lendített rajtam, hogy önállóan ápolom, nyergelem a lovat, a felelősség érzése. Másrészt Montynak is jót tett a rendszeres foglalkozás, Régebben ki kellett kötni a nyergeléshez, ápoláshoz,  most már megáll normálisan egy helyben, kedves, barátságos, érdeklődő, megismer. Igaz, kapcsolatunk úgy indult, hogy akkorát csípett a combomba, hogy két hétig szivárványszínű voltam, illetve egyszer nekipasszírozott a falnak, de ezeket a szó szerint csípéssorrendeket lejátszottuk az elején, azóta jóban vagyunk.

Esések

Az a helyzet ezzel a lóról való leeséssel, hogy előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. Ahogy írtam, a lovak menekülő növényevők, ijedősek, az az első reakció, hogy ha valami gyanús, ijesztő dolog van a környezetükben, akkor minél távolabb igyekszenek kerülni tőle. Ezzel kapcsolatban rengeteg vicces fénykép és mém született lovas körökben, aminek nagyjából az a lényege, hogy a lovak kétféle dologtól félnek: ami mozog, és ami nem.

Az én múlt heti esésemnek több oka is volt: egyrészt itt a tavasz, ilyenkor a lovak élénkebbek, emiatt nem a fedeles lovardában voltunk, hanem a kinti pályán, ami így egy fél év után szokatlan, másrészt sajnos pont egy autójavító van a lovarda mellett, emiatt ijesztő kamionok tolatnak ki-be. Jó lenne, ha nem lenne ott, de ez a könnyű megközelítés egyik hátránya, a környéken a többi lovarda jó messze van mindentől a mezők közepén, zötykölődős földutakon lehet kijutni, ha egyáltalán. De mindegy is, ott meg mástól lehet megijedni, fácánoktól, nejlonzacskóktól, stb.

A pályán való esés tulajdonképpen szerencsés, mert puha, mély homokra esel, általában a feneked, combod ütöd meg, ami nem vészes. Rosszabb, ha pl. terepen ráesel egy faágra, ott már törhetnek a csontok. Kobakot én mondjuk mindig hordok, felnőtteknek nem minden lovardában kötelező, de 18 év alatt igen. Az első eséseim után beszereztem egy védőmellényt is, de 1-2-szer ha volt rajtam.

Lényeg a lényeg, azóta gyógylovagolok, rövidebb időre ültem fel, de már nagyon hiányzik, uh. holnap edzés! :) Viszont ilyenkor nagyon érdemes máshogy is foglalkozni a lóval, ápolni, simogatni, ún. földről való munkát végezni, legalább is nekem nagyon jót tesz, és a lónak is.

Montyval rengeteget javult a kapcsolatunk az elmúlt 3 hónap alatt, amióta a feles tartója vagyok, össze sem lehet hasonlítani az elmúlt egy évvel. A következő posztban részletesebben írok a feles tartás intézményéről is.

Földről való munka a körkarámban.

Kitartás

Most, hogy így visszaolvasom a bejegyzéseket, érezhető, hogy ez egy nagyon hosszadalmas és nehéz tanulási folyamat volt. Nem mindig volt kedvem lovagolni, olyankor kicsit néha erőltettem, vagy megegyeztünk az oktatómmal, hogy most könnyebb edzést tartunk. Ekkoriban heti kétszer jártam, később már heti háromszor.

Nehéz volt, részben az edzetlenségem, részben az izomerő, az egyensúly, a motorikus készségek  hiánya, a tériszony miatt. Ezek voltak a fizikai tényezők, ehhez jött még a lelki is, minden edzés előtt összeszorult a gyomrom.

Mitől féltem? Főleg a már említett kiszámíthatatlanságtól, ebből következően a kontroll hiányától. Nem is az eséstől igazából, pályán, homokba estem, tudtam, hogy ez a legrosszabb, ami történhet. Irracionális félelem ez.

Felmerül a kérdés, hogy miért is csináltam végig? Lehet, hogy ha gyerek-kamaszkoromban kezdem el, akkor könnyebb lett volna, fizikailag mindenképpen. Hagytam már én abba elég sportot, futást, tájfutást, aerobicot, úszást, egyikhez sem volt kedvem. Talán a kocogásnál éreztem egyedül azt a jó érzést a végén.

A lovaglásnál viszont a lényeg a ló. Egyrészt nagyon szeretem az állatokat úgy általában, a ló pedig nagy, meleg, szőrös, finom illatú (szeretem a lószagot). Másrészt az edzés végére általában leizzadok, mint a kacsa, és megvan ugyanaz az endorfinlöket, mint a kocogás után, illetve a sikerélmény.

Kérdeztem az oktatómat is, hogy volt-e már ilyen félős tanítványa. Mondta, hogy igen, de olyan még nem, aki ne hagyta volna abba. Jelentem, érdemes volt, sokáig tartott, de megérte!

Voltízs és vágta

A következő hónapokban osztályban lovagoltam "váltott lovakon", ami jó, mert többféle lovat megismer az ember, alkalmazkodik a mozgásukhoz, személyiségükhöz. Időnként visszatértünk a futószárhoz először voltízshevederrel, később nyeregben, hogy a vágtát kezdjük el tanulni.

Ez utóbbi nekem azért problematikus, és a beszámolók tanulsága szerint más félős lovasoknak is, mivel elég gyors mozgásforma, és ezt nem mindenki viseli jól.

Pár szót szólnék a futószárról és a voltízshevederről. A voltízsheveder tulajdonképpen két kapaszkodó elől a lovon, és közben nem nyeregben ülsz, hanem kvázi a szőrén, csak egy nyeregalátét, esetleg nyeregemelő van alattad jobb esetben. Azért nagyon jó a használata, mert tudsz kapaszkodni, ami biztonságérzetet ad, illetve az ülésed jobban idomul a ló mozgásához, én pl. nagyon szeretem magam alatt érezni a meleg, puha lóhátat, közvetlen fizikai kontaktus van köztetek. Ülésjavításnak kiváló, és persze az a cél, hogy elengedd a kapaszkodókat, így gyakorold a lépést, ügetést, vágtát.  Nekem rengeteget segítettek ezek az órák az önbizalom visszaszerzésében.

Utána áttértünk a vágta gyakorlására nyeregben, de oktatóm így is erősített először egy kis kapaszkodószíjat a nyereg elejére, ezt először egy kézzel, később mindkét kézzel el kellett engedni. Tulajdonképpen az egész az egyensúly megtartásáról szól, ez a legfontosabb.

Angel vágtáját nagyon nehezen tudtam kiülni, egy másik nagylóét sokkal jobban, de nagyjából rájöttünk, hogy nekem mégis Monty a legmegfelelőbb a vágtázáshoz.

Voltízsheveder használat közben.

Az első (pofára)esés

El is kezdtem Montyn lovagolni, aki megfelelően kicsi, és ahogy az előzőekben említettem, a technikám nem olyan volt, mint egy totál kezdőé, mentem is vele szabadon osztályban (így hívják, amikor nem futószáron ülsz a lovon, és más lovasok is vannak a pályán, akikkel ugyanazokat a feladatokat csináljátok.

Kiderültek azonban igen rövid időn belül az alábbiak:

• nem tudom irányítani a lovat, megy, amerre akar
• nem ülök rajta összeszedetten, a kezem nem stabil
• és természetesen be vagyok sz***va

Ezt mint említettem a ló is megérzi, uh. a hamadik alkalommal akkorát estem Montyról, mint egy sószsák. Csak a szokásos "megijedek és elrohanok" szituáció volt, és nem is ugrott meg nagyon, én leestem (párom szerint leugrottam), Monty meg megállt, és érdeklődve visszanézett, hogy most mi van. Meg is van vhol videón örökítve az esemény, majd előkotrom.

Na, ekkor döntött úgy az oktatóm igen bölcsen, hogy vissza az egész, kezdjük előlről az alapoktól. Futószár, másik ló, a képen látható Angel, aki igen megbízható, semmitől nem ijed meg, nagyon jóindulatú, viszont mivel telivér, egyrészt magas, másrészt meg van ez a teveszerű mozgása, én csak úgy hívom, hogy a sivatag hajója. Na ez a két utóbbi dolog volt, amitől én újfent bepánikoltam, ámde fogcsikorgatva, hosszú kitartó munkával, több hónap alatt eljutottam odáig, hogy Angellel is osztályban lovagoltam.

Vicces arcot vágok Angin még futószáron pont most egy éve.

Fjord

Elkezdtem tehát olyan lovardákat keresni, ahol kisebb, lassabb lovakon lehet tanulni. Ez is egy tanulságos folyamat volt! Mindez tavaly januárban történt, amiből kifolyólag ezeket a visszajelzéseket kaptam:

Lovarda 1: Jöjjek vissza tavasszal, ilyenkor télen neki nem éri meg kijárni.
Lovarda 2: Elvállalt ugyan, de mikor a második alkalmat mondta le a bácsi félórával az óra előtt, folytattam a keresést.
Lovarda 3: Nagyüzemi lovarda, a honlapjuk szerint mindig azt az oktatót, ill. lovat kapom, aki éppen abban az időpontban be van osztva. Ennek is megvan a maga előnye-hátránya, de én valami családiasabbat képzeltem el.
Lovarda 4: Fedeles nincs, öltöző nincs, wc nincs... Egy kalandos "hát ott a kerítés mellett lehet pisilni" után eljöttem. Nem hiszem, hogy nagy igényeim vannak, de mivel minden lovaglás előtt megiszom egy fél liter teát, ez logisztikai problémákat okoz ilyen helyzetekben. :)

Így jutottam el a jelenlegi lovardánkba. Viszonylag közel van, tömegközlekedéssel megközelíthető (akkor még nem volt kocsim), és ami a lényeg: van fjord ló! Kettő is, igaz, hogy Szofi egy mérettel kisebb, mint a nekem való, ő gyerekekkel dolgozik futószáron, de Monty a herélt pont megfelelő, gondoltam akkor.

A lovarda tulajdonosa már a telefonban megdicsért, hogy milyen ambíciózus vagyok. Ezen kicsit meg is hökkentem, mivel esetemben érzésem szerint erről kevéssé lehet beszélni, mondtam, hogy isten őrizz, csak hobbiszinten szeretnék valamennyire megtanulni lovagolni, mire rámutatott, hogy de aki hajlandó decemberben, mínuszokban is kijárni, az már dicséretes. Nagyon örültem a pozitív visszajelzésnek, és azóta ebben az oktatóm is megerősített, hogy igen, télen fogynak a lovasok, ahogy jön a jobb idő, akkor meg visszaszoknak.

Van viszont az a mondás, hogy rossz idő nincs, csak rossz ruházat, uh. ezen felbuzdulva beszereztem egy lovasdzsekit, thermocsizmát, meleg nadrágot, és hajrá!

Ez a kép tavaly januárban készült, még futószáron, és szemmel láthatóan nem fjordon, majd azt is elmondom, miért. :)

A költözésből kifolyólag...

... lovardát váltottam, egy kedves barátnőm-kolléganőm kezdett edzeni saját lován. A náluk töltött egy év alatt sokat fejlődtem, tanultam, rengeteget segített, különösen a technikai dolgok terén, ülés, lábtartás, stb. Nem csoda, évtizedes lovas-díjlovas tapasztalattal és lóval rendelkezik. A lova Mythos, egy gyönyörű lipicai herélt, nagyjából a legképzettebb ló, akivel életemben találkoztam.

Viszont. És itt szeretnék visszautalni az első posztban emlegetett cikkre. Mindenkinek azt a lovat kell megtalálnia, akivel harmonikusan együtt tud működni. Sajnos nekem Mythos túl nagy falat volt. Szó szerint is, magassága miatt tériszonyomból kifolyólag szédültem rajta, illetve nagyon szép, ún. térölelő mozgása van, ami egy díjlovasnak minden bizonnyal kiválóan megfelel, de én majd betojtam.

Pár szót szólnék a lovak marmagasságáról. A mar a ló nyaka és háta közötti dudor a lapocka fölött, ezt használják a testmagasság megadásához. Az átlagos ló marmagassága kb. 160-165 cm, tehát pont akkora, mint én. Mythos ennél valószínűleg magasabb legalább 10 centivel,

Egy nyári táborban azonban alkalmam nyílt egy fjord fajtájú lovat lovagolni, ami szerelem volt első látásra. Pötyi mamát az isten is nekem teremtette, 27 (!) éves, ami a lovaknál nagyon magas kornak számít, ám jó karban lévő megfontolt, alacsony kis ló volt, a fjordok átlagos marmagassága kb. 140 cm.  Gyakorlatilag visszaadta a lovaglás örömét. Sajnos ő csak kölcsönló volt, nem ahhoz a lovardához tartozott, ahova jártam, így nem lehetett rendszeresen lovagolni.

Rá kellett tehát jönnöm, hogy a félelmeim egy része a magasságból származott. Így fájó szívvel ugyan, de búcsút mondtunk egymásnak, és elkezdtem alacsonyabb lovakat keresni.

Lipicai és fjord ló. Nem ugyanaz a kategória. :)

Okok

Először is az alábbiakat kell előrebocsátanom:

• 43 évesen kezdtem el lovagolni.
• Az oktatóm szerint "fel voltam mentve tesiből", értsd semmilyen sportot nem műveltem rendszeresen ezalatt a 43 év alatt. Időnként kocogtam, illetve túrázni nagyon szeretek, de azt is ritkán.
• Borzasztó tériszonyom van, de úgy képzeljétek el, hogy tesiórán a bordásfalra nem mertem felmászni, ill. létrán is szédülök. Amikor lovon ülsz, akkor a fejed kb. 2.5 méter magasan van, ehhez is hozzá kellett szokni.

Ehhez jött a lovaskarrierem kezdetén két esés rögtön egymás után. Semmi extra nem volt, a ló megugrott, én meg leestem. Különösebb bajom nem történt, a fenekemet fájlaltam néhány napig. 

Az esések következtében viszont rá kellett jönnöm, hogy a lovaglás nem egy kiszámítható sport, különösen amíg nem ismered a ló testbeszédét. Bármikor megijedhet valamitől, elugrik, elrohan. Azóta már nagyjából megtanultam ezzel együtt élni, de kellett hozzá 1-2 év.

Ehhez hozzájárultak a következő két évben magánéleti, és munkahelyi problémák is. Elváltam, munkahelyet váltottam kétszer is, elköltöztem albérletbe, saját lakást vettem. Elképzelhető, hogy milyen lelkiállapotban voltam emiatt, gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdenem.

A lovaglás pedig sajnos/hál' istennek olyan, hogy nagyon visszatükrözi a saját érzéseidet, hangulatodat. Ha zaklatott vagy, akkor a ló is zaklatott. Nem akarok most lóetológiáról hosszan írni, egyrészt nem értek hozzá, másrészt meg sok jó anyag van a neten is. Röviden a lényeg, hogy a ló menekülő növényevő állat, az ember pedig ragadozó, és a ló úgy gondolja, hogy ha a ragadozó fél valamitől, akkor neki is nyomós oka van a félelemre. És ezek sajnos egymást erősítő folyamatok.

Szóval...

... az úgy kezdődött, hogy három éve a férjemmel elmentünk az Őrségbe, és a falusi turizmus keretei között egy lovastanyán szálltunk meg. Lovak érdeklődve néztek a karámból, odamentem, simogattam. Mondom, ha már itt vagyok, fel is ülök, úgysem ültem még lovon.

Meg is beszéltük az időpontot, a tulaj apukája, egy idős, szimpatikus lovasember feltuszkolt egy Rangos nevű heréltre egy fatörzs fellépő segítségével, és kengyel nélkül kimentünk a ház mögötti rétre. Léptünk, kicsit ügettünk, a végén még önállóan irányítottam is a lovat.

Summa summárum, nekem akkora élmény volt, hogy egy ilyen nagy állattal így együtt lehet működni, elhatároztam, hogy én ezt szeretném a továbbiakban is csinálni. El is kezdtem járni egy lovardába már otthon, szépen haladtunk, először futószáron, pár hónap múlva szabadon. Így utólag visszagondolva akkor még semmit nem tudtam a lovakról, lovakkal való foglalkozásról, szerszámozásról, nyergelésről, stb. Annyi volt, hogy felültem, lovagoltam, leszálltam egy félóra múlva, és hazamentünk. Akkoriban heti egyszer jártam.

Na és ekkor kezdődtek a bajok, de erről a következő posztban.

Első lóra ülésem. Szeretném felhívni a figyelmet az arcomra kiülő felhőtlen örömre.

Miért is?

Szokta kérdezni kedves barátnőm ezzel a számomra kissé fővárosiasan hangzó kifejezéssel. Miért ír valaki arról, hogy ő egy félős lovas? Egyáltalán, honnan veszi a bátorságot (haha), hogy bevallja a félelmét, pláne lovas-ügyben. Akkor miért nem sakkozik lovaglás helyett mondjuk, szokta mondani a párom (ezt a kifejezést sem szeretem). Egyébként az ő ötlete is volt, hogy írjak olyan lovasblogot, amilyen még nincs, és hát félős lovasblogot, mit tesz isten, nem nagy meglepetés, egyet sem találtam.

A közvetlen indíttatást ebből a Facebookon megjelent  cikkből merítettem.

Ez egy amerikai írás arról, hogy olyan lovat válasszunk, amin nem félünk. Nekem azért fontos, mert én idősebb kezdőként ugye félek / féltem, nem is titkolom a lovardában, ahol mindenki nagyon megértő velem. Magyar oldalon viszont alig olvastam erről. Mi valahogy nem merjük nyilvánosan beismerni a félelmeinket, itt viszont a poszt alatt sokan hozzászólnak a saját élményeikről. Tetszik nekem ez az őszinte hozzáállás.

Feltételezem, hogy nemcsak az amerikai lovasok félnek, hanem a magyar lovasok közül is sokan. Reprezentatív mintákkal nem tudok előállni, leginkább kérdés-válasz oldalakon szokott felbukkanni a téma.

A továbbiakban szeretnék arról írni, hogy mióta félek, miért félek, és hogy hogyan dolgozom azon, hogy legyőzzem ezt a félelmemet. Nem mondom, hogy 100%-osan sikerül, de nagyon sokat haladtam és fejlődtem az elmúlt időszakban.

Remélem, hogy más félős, nem félős, idősebb és fiatalabb lovasnak, illetve saját magamnak is tudok ezzel segíteni!