De az is lehet, hogy felestartás, az MTA szerint mindkettő oké.
Szóval egy idő után elkezdtünk gondolkozni, hogy hogyan tudnék szintet lépni. Az föl sem merült, hogy saját lovam legyen, részben anyagi okokból, részben tapasztalatlanságom miatt. Ilyenkor jön jól az ún felestartás, amikor is beszállsz egy ló havi tartásába valamennyi pénzzel, cserében heti meghatározott számú alkalmat lovagolhatsz rajta.
Nálunk ez úgy néz ki, hogy én jöhetnék Montyra, amennyit akarok, különösen így télen, de a munkám miatt heti 3-4 alkalmat tudok jönni maximum. Monty úgynevezett iskolaló, tehát az oktatóm többi tanítványa (lovasa) is lovagolja. Ez egyrészt jó, mert rendszeresen mozgatva van, másrészt rossz, mert sokféle lovashoz kell alkalmazkodnia, nekem jobb lenne, ha csak én, vagy még valaki lovagolná, de ez ebben az esetben nem megoldható.
Az a szerencse, hogy mivel Montyka khm, hogy is mondjam, nem bírja a futószárat, ezért csak haladóbb lovasokat lehet ráültetni. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy néhány cserfes 13-14 éves fruska lovagolja, akik klasszisokkal profibbak, mint én a 46 évemmel. :) Nagyon hálás is vagyok nekik ezért. Pl. versenyre is szoktak vele járni.
Ezen kívül én bármikor jöhetek körkarámozni, természetes lókiképzéses gyakorlatokat csinálni (suttogó, nem ütjük-verjük a lovat), felülni egyelőre oktatói felügyelettel bármikor, ezen kívül havonta 8 alkalom edzés is benne foglaltatik.
Ez nekem maximálisan bevált egyelőre. Az elején kissé nyögvenyelősen indult, de ezt is meg kell tanulni, viszont rengeteget lendített rajtam, hogy önállóan ápolom, nyergelem a lovat, a felelősség érzése. Másrészt Montynak is jót tett a rendszeres foglalkozás, Régebben ki kellett kötni a nyergeléshez, ápoláshoz, most már megáll normálisan egy helyben, kedves, barátságos, érdeklődő, megismer. Igaz, kapcsolatunk úgy indult, hogy akkorát csípett a combomba, hogy két hétig szivárványszínű voltam, illetve egyszer nekipasszírozott a falnak, de ezeket a szó szerint csípéssorrendeket lejátszottuk az elején, azóta jóban vagyunk.
Szóval egy idő után elkezdtünk gondolkozni, hogy hogyan tudnék szintet lépni. Az föl sem merült, hogy saját lovam legyen, részben anyagi okokból, részben tapasztalatlanságom miatt. Ilyenkor jön jól az ún felestartás, amikor is beszállsz egy ló havi tartásába valamennyi pénzzel, cserében heti meghatározott számú alkalmat lovagolhatsz rajta.
Nálunk ez úgy néz ki, hogy én jöhetnék Montyra, amennyit akarok, különösen így télen, de a munkám miatt heti 3-4 alkalmat tudok jönni maximum. Monty úgynevezett iskolaló, tehát az oktatóm többi tanítványa (lovasa) is lovagolja. Ez egyrészt jó, mert rendszeresen mozgatva van, másrészt rossz, mert sokféle lovashoz kell alkalmazkodnia, nekem jobb lenne, ha csak én, vagy még valaki lovagolná, de ez ebben az esetben nem megoldható.
Az a szerencse, hogy mivel Montyka khm, hogy is mondjam, nem bírja a futószárat, ezért csak haladóbb lovasokat lehet ráültetni. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy néhány cserfes 13-14 éves fruska lovagolja, akik klasszisokkal profibbak, mint én a 46 évemmel. :) Nagyon hálás is vagyok nekik ezért. Pl. versenyre is szoktak vele járni.
Ezen kívül én bármikor jöhetek körkarámozni, természetes lókiképzéses gyakorlatokat csinálni (suttogó, nem ütjük-verjük a lovat), felülni egyelőre oktatói felügyelettel bármikor, ezen kívül havonta 8 alkalom edzés is benne foglaltatik.
Ez nekem maximálisan bevált egyelőre. Az elején kissé nyögvenyelősen indult, de ezt is meg kell tanulni, viszont rengeteget lendített rajtam, hogy önállóan ápolom, nyergelem a lovat, a felelősség érzése. Másrészt Montynak is jót tett a rendszeres foglalkozás, Régebben ki kellett kötni a nyergeléshez, ápoláshoz, most már megáll normálisan egy helyben, kedves, barátságos, érdeklődő, megismer. Igaz, kapcsolatunk úgy indult, hogy akkorát csípett a combomba, hogy két hétig szivárványszínű voltam, illetve egyszer nekipasszírozott a falnak, de ezeket a szó szerint csípéssorrendeket lejátszottuk az elején, azóta jóban vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése