Most az van, hogy felmondtam a munkahelyemen, szóval a nyaram szabad. Kb. egy hét kellett, hogy kipihenjem magam szellemileg-fizikailag, úgyhogy most elkezdtem menni aktívan a lóho', ahogy Laci szokta mondani, ugyanis ő valami huszár ünnepségre készül, a felestartóm meg egyetemi vizsgákra.
Nagyon rámfért ez az önállóság, már épp itt volt az ideje! Emellett jól ki is tudom használni azokat az ülésjavító gyakorlatokat, amit futószáron csináltunk, szerintem sokat fejlődtem, ebből kifolyólag Luxival is jobban tudok kommunikálni. Ma pl olyan puhán kezdett el ügetni, hogy először nem is tudtam, hogy mi van. Utána mondta Laci, hogy ilyen, amikor tol a hátuljával, és feladja a hátát. Egészen más érzés volt, sokkal kényelmesebb.
Sokat gondolkoztam ezen a félős-nem félősön, és meg kell állapítanom, hogy kellett hozzá 3 (!) év, hogy Luxival összeszokjunk. Nem mondom, hogy nincsenek szituációk, amikor nem vagyok óvatosabb vele, de az a zsigeri félelem, ami megkeserítette az összes lovaglásomat előtte-közben, az teljesen elmúlt. Amúgy nemcsak Luxitól féltem, hanem még iskolalovas korszakomban is minden lovaglás előtt gyomorgörcsöm volt. Ferencznél ez elmúlt, mert benne teljesen megbíztam, meg egy édes pofa volt amúgy is, aki a légynek sem tudott ártani, és nem volt egy rossz mozdulata sem, ahogy mondani szokás.
Egyébként az összes többi lovat is sokkal jobban kezelem. Az a helyzet, hogy nincs nagy varázslat, sokat kell csinálni. Van ez a 10 000 órás szabály, hogy elvileg ennyit kell belefektetni, amíg profi leszel valamiben. Tényleg ez a lényege, nagyon sokat kell lovagolni, lovak között lenni, foglalkozni velük, pucolni, nyergelni, kivezetni, bevezetni, stb.
Éppen a napokban számolgattam, hogy lassan 8 éve lovagolok, de persze ebből az utóbbi 3 éveben intenzívebben, amióta Luxi megvan. Hát ez nagyon messze van még a 10 000 órától, úgyhogy hajrá előre!
