Egyébként most visszaolvastam a blogot, és minden évben kijelentem, hogy kellett két-három-négy év, hogy Luxival összeszokjunk. Valószínűleg jövőre is ezt fogom írni, hogy kellett 5 év, de akkor nyugdíjba megyek (csak jelképesen).
Egyébként imádom a lovamat!
Hát nem vittem túlzásba a blogolást idén: nem való nekem ez a multi, el is jöttem fél év után. Mondjuk eléggé megreccsentem emiatt, de már kezdek helyrejönni.
A lovaglásomat ez annyiban befolyásolta, hogy azért több időm volt kijárni, de közben megint elkezdtem dolgozni, egyelőre csak szabadúszóként, úgyhogy kb heti 2-3-szor tudok kimenni. Tényleg rémes elgondolni, hogy kellett hozzá négy év Luxival, hogy összecsiszolódjunk. Egyszer kérdeztem erről egy fiatal lovas lányt, hogy ő mennyi idő alatt szokta meg a lovát, és pont ugyanennyit mondott, hogy négy év alatt, amin dobtam egy hátast anno. Viszont legalább mások is észrevették, hogy úgymond megbátorodtam.
Annyi változás van még, hogy megkértem egy régi lovas ismerősömet, Fehér Liliant, hogy edzzen egyszer-kétszer, és nagyon jó hatással volt rám. Laci edzési stílusát (katonás őrmester) ugyanis nehezen viselem, sajnos ez így van, családtagok lehetőleg ne oktassák egymást, mert abból mindig ordítozás lesz. (Nemcsak lovaglás során, pedagógus szüleim sem tudtak korrepetálni, se engem, se a húgomat.) Ezt már más lovas csajokkal is megvitattuk, mindenkinek ugyanez volt a véleménye. Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy gyakorlatilag mindent Lacinak köszönhetek a lovastudásommal kapcsolatban.
Viszont rengeteget fejlődtem Luxival. Most már teljesen egyedül megyek ki, kezelem, lovagolok, az edzések során Lacival pedig a szakmai részletekre szoktunk fókuszálni, miszerint testsúlysegítségek, irányítás, kéztől független ülés. Inside leg, outside rein. (Belső csizma, külső szár).
Luxika meg tényleg egy édes pofa, a légynek se tudna ártani, rendkívül türelmes, jótét lélek. Kicsit ijedős, dehát ez van, egyébként rengeteget javult ő is az elmúlt évek alatt.
