Nem szeretnék nagy bölcsességeket írni a lókiképzésről, de Fekete István igazán ismerte és szerette az állatokat.
"Ferkó már az istállóban várta Pomozit, aki meg is érkezett rendesen, hogy a magasabb kocsistudomány
oktatásában részesüljön.
- Mert azt ne felejtsd el, Jóska: az igásló és a parádés ló, az kettő. Hidd el, az igásló közelebb áll a bivalyhoz,
mint a parádés lóhoz. Ha aztán azt is hozzáteszem, bogy ezek egyúttal szolgálati lovak is, hát... - És Ferkó csak
legyintett, jelezve a szolgálati parádés lovak minőségi utolérhetetlenségét.
- Az első az, hogy ne félj tőlük! Te
azt nem is gondolod, hogy az ilyen büdös ló rögtön megérzi, ha valaki fél, és...
- És? - kérdezte Pomozi, mert Ferkó megállt az oktatásban.
- Rúg!
- Hát én nem félek, Ferkó bácsi. Ha nemcsak rúg, de harap is! Meglovagoltam én a csődört is...
- Nem azt mondtam, hogy te félsz, mert ha olyannak ismernélek, egy szóval se ajánlottalak volna a mérnök
úrnak.
...
- A rudasra vigyázz - mondta most Ferkó, amikor már befogták a lovakat -, mert jó ló, jó ló, de ha nem tartod kordában: vagy lusta, mint a dög, vagy összetöri a világot. Jó reggelt kívánok! - fordult most a kisajtó felé, mert a mérnök is megérkezett.
Ferkó már készülődött, hogy a bakra ül, amikor megszólalt a mérnök:
- Add át a gyeplőt Pomozinak, Ferkó, hadd látom, mit szólnak a lovak!
A lovak persze nem szóltak semmit, de egészen pontosan tudták, hogy a gyeplőt más kéz tartja. Szeles - a
rudas - mindjárt hozzá is fogott az új kocsis kipróbálásához.
Amikor a falut elhagyták, egy vasúti átjárón kellett átmenni, amelyen Szeles mindennap átment, de most
mégis "megijedt", és a kocsi majdnem megállt a síneken.
- Kezdi már - mosolygott Ferkó, de Pomozival nem lehetett ilyen egyszerűen elbánni, és dühös is lett, hogy
Szeles ilyen ócska fogással próbálkozik.
Pomozi szinte abban a pillanatban hasa alá vágott a lónak - ahol érzékeny -, de utána azonnal a fülei közé, és
rántott egyet a zabián, de a gyeplőt kiengedte.
És újra az ostor.
“Fene egye meg - gondolta talán Szeles -, ezzel sem lehet eljátszogatni!" - És szépen belefeküdt a hámba.
- Jól van - mondta Ferkó -, csak el ne felejtsd, hogy ezt még párszor megpróbálja. A József-majori keresztnél
kell még vigyázni meg a Vörös-domb aljában... visszafelé már nincs vele semmi baj.
- Komisz dög - mondta a mérnök -, vigyázni kell vele.
- De a legjobb ló a gazdaságban - védte Ferkó a lovát.
- Körmenetre nem mennék el vele - mondta Pomozi, és a mérnök mosolygott, mert elképzelte Szelest egy
ájtatos lassúsággal mozgó körmenetben...
A József-majori keresztnél azonban Szeles nem csinált semmi galibát, de a Vörös-domb aljában Ferkónak át
kellett venni a gyeplőt, mert Szeles megállította a kocsit, és tolta visszafelé.
- Ide nézz! - mondta Ferkó, és megfordította a kocsit, ami ellen Szelesnek nem volt semmi kifogása, s amúgy
is megérezte, hogy a gyeplő a régi kézben van. De amikor a kocsi újra a dombnak fordult, Szelesnek nem volt
ideje gondolkodni, mert olyan verést kapott, hogy pár napig egészen biztosan nem áll meg a domb aljában.
- Na látod - adta át a gyeplőt újra Pomozinak -, itt legjobb, ha megvered, akár kell, akár nem kell, mert nem
lehet tudni, mikor jön rá a bolondja. De Csillagot sose bántsd. Csillag húz, mint a sróf... de ha menni kell - és
jókedve van -, Szeles viszi a kocsit is meg Csillagot is.
...Pomozi valóban jó kocsis lett, hamarabb, mint a mérnök vagy Ferkó gondolta. Jó kocsis lett, mert nem
félt a lótól, szerette az állatot, ami azonban nem zárta ki, hogy Szelest a Vörös-domb aljában - akár kellett, akár
nem - el ne nadrágolja.
- Most már talán nem is kellene bántani - elégelte meg a mérnök, és Pomozi azt mondta, hogy:
megpróbálhatjuk...
És a következő napon Pomozi nem nyúlt az ostorhoz. És Szeles nem bolondozott.
Két napig azután se, hanem a negyedik napon új rá megcövekelte magát a domb aljában, hogy meg kellett
verni.
- Tudod mit, Jóska? - mondta a mérnök. - Ezután minden negyedik napon verd meg...
Ennél aztán meg is maradtak, és erről kiderült, hogy Szeles memóriája körülbelül négynapos.
Egyébként nem lett vele semmi baj, mert Pomozi valóban nem félt tőle. Első alkalommal ugyan belecsípett
az új kocsis karjába, hogy próbára tegye, amikor éppen a zabot vitte, hogy a jászolba öntse, de akkor olyan
mértéktelen verést kapott, amit nem lehet elfelejteni. Zabot azonban nem kapott... És ezt Szeles megjegyezte,
mert másnap röhögve fogadta Pomozit a zabos ládával, sőt udvariasan félreállt...
- Na látod - mondta Pomozi, és megveregette Szeles nyakát -, így is lehet!"
Fekete István: Hú (részlet)
