Most, hogy így visszaolvasom a bejegyzéseket, érezhető, hogy ez egy nagyon hosszadalmas és nehéz tanulási folyamat volt. Nem mindig volt kedvem lovagolni, olyankor kicsit néha erőltettem, vagy megegyeztünk az oktatómmal, hogy most könnyebb edzést tartunk. Ekkoriban heti kétszer jártam, később már heti háromszor.
Nehéz volt, részben az edzetlenségem, részben az izomerő, az egyensúly, a motorikus készségek hiánya, a tériszony miatt. Ezek voltak a fizikai tényezők, ehhez jött még a lelki is, minden edzés előtt összeszorult a gyomrom.
Mitől féltem? Főleg a már említett kiszámíthatatlanságtól, ebből következően a kontroll hiányától. Nem is az eséstől igazából, pályán, homokba estem, tudtam, hogy ez a legrosszabb, ami történhet. Irracionális félelem ez.
Felmerül a kérdés, hogy miért is csináltam végig? Lehet, hogy ha gyerek-kamaszkoromban kezdem el, akkor könnyebb lett volna, fizikailag mindenképpen. Hagytam már én abba elég sportot, futást, tájfutást, aerobicot, úszást, egyikhez sem volt kedvem. Talán a kocogásnál éreztem egyedül azt a jó érzést a végén.
A lovaglásnál viszont a lényeg a ló. Egyrészt nagyon szeretem az állatokat úgy általában, a ló pedig nagy, meleg, szőrös, finom illatú (szeretem a lószagot). Másrészt az edzés végére általában leizzadok, mint a kacsa, és megvan ugyanaz az endorfinlöket, mint a kocogás után, illetve a sikerélmény.
Kérdeztem az oktatómat is, hogy volt-e már ilyen félős tanítványa. Mondta, hogy igen, de olyan még nem, aki ne hagyta volna abba. Jelentem, érdemes volt, sokáig tartott, de megérte!
Nehéz volt, részben az edzetlenségem, részben az izomerő, az egyensúly, a motorikus készségek hiánya, a tériszony miatt. Ezek voltak a fizikai tényezők, ehhez jött még a lelki is, minden edzés előtt összeszorult a gyomrom.
Mitől féltem? Főleg a már említett kiszámíthatatlanságtól, ebből következően a kontroll hiányától. Nem is az eséstől igazából, pályán, homokba estem, tudtam, hogy ez a legrosszabb, ami történhet. Irracionális félelem ez.
Felmerül a kérdés, hogy miért is csináltam végig? Lehet, hogy ha gyerek-kamaszkoromban kezdem el, akkor könnyebb lett volna, fizikailag mindenképpen. Hagytam már én abba elég sportot, futást, tájfutást, aerobicot, úszást, egyikhez sem volt kedvem. Talán a kocogásnál éreztem egyedül azt a jó érzést a végén.
A lovaglásnál viszont a lényeg a ló. Egyrészt nagyon szeretem az állatokat úgy általában, a ló pedig nagy, meleg, szőrös, finom illatú (szeretem a lószagot). Másrészt az edzés végére általában leizzadok, mint a kacsa, és megvan ugyanaz az endorfinlöket, mint a kocogás után, illetve a sikerélmény.
Kérdeztem az oktatómat is, hogy volt-e már ilyen félős tanítványa. Mondta, hogy igen, de olyan még nem, aki ne hagyta volna abba. Jelentem, érdemes volt, sokáig tartott, de megérte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése