Írtam már, hogy elvileg a vágtamunkát kéne gyakorolni, de Angi vágtájától kicsit félek. Node ma ideálisak voltak a körülmények, egyedül voltunk a fedelesben, gyönyörűen sütött odakint a nap, Angika élénk volt, edzőm felvetette, hogy ugyan már, vágtázzunk. Én persze megpróbáltam mindenféle módon lebeszélni: "Megyek még egy kört! Az ott nem egy futószár nálad véletlenül? Le fogok esni!" De oktatóm rendíthetetlen volt, győzködött, hogy utána tök jól fogom magam érezni.
Először körre vettem Angit ügetésben, utána kis pálcával, lépésből beugrattam, és láss csodát, tényleg tök jó volt! Ugyan az elején kicsit elvesztettem az egyensúlyomat, és valamilyen oknál fogva tanügetésbe ültem vissza, aminek következtében persze pattogtam, mint kecske*** a deszkán. Oktatóm finoman érdeklődött, hogy ilyenkor ugyan miért nem könnyű ügetek, ami persze jóval kellemesebb.
Ezt a lépésből beugratást még párszor gyakoroltuk mindkét kézre, és sokkal kiülhetőbbnek is éreztem Angi vágtáját, egyenletesen, lassan vágtázott, szemmel láthatóan ő is élvezte a dolgot.
Nekem ez azért volt áttörés, mert biztonságosan ültem a lovon, ill. úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek. A félelemnek nálam ugyanis a kontrollvesztés az oka, ami Montykánál ugye előfordult néhányszor, de Angi ebből a szempontból is nagyon megbízható.
Szóval nagy sikerélmény volt, és tényleg annak a jó példája, hogy edzői noszogatásra érdemes kilépni a komfortzónánkból, hogy fejlődni tudjunk. A továbbiakban is vágtára fel!
Utána még boldogan megnyírtam Monty sörényét csak úgy a karámban kikötés nélkül, lábra lépést és combon csípést kockáztatva, de ő is jó passzban volt, uh. még csemegét is kapott utána.
Először körre vettem Angit ügetésben, utána kis pálcával, lépésből beugrattam, és láss csodát, tényleg tök jó volt! Ugyan az elején kicsit elvesztettem az egyensúlyomat, és valamilyen oknál fogva tanügetésbe ültem vissza, aminek következtében persze pattogtam, mint kecske*** a deszkán. Oktatóm finoman érdeklődött, hogy ilyenkor ugyan miért nem könnyű ügetek, ami persze jóval kellemesebb.
Ezt a lépésből beugratást még párszor gyakoroltuk mindkét kézre, és sokkal kiülhetőbbnek is éreztem Angi vágtáját, egyenletesen, lassan vágtázott, szemmel láthatóan ő is élvezte a dolgot.
Nekem ez azért volt áttörés, mert biztonságosan ültem a lovon, ill. úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek. A félelemnek nálam ugyanis a kontrollvesztés az oka, ami Montykánál ugye előfordult néhányszor, de Angi ebből a szempontból is nagyon megbízható.
Szóval nagy sikerélmény volt, és tényleg annak a jó példája, hogy edzői noszogatásra érdemes kilépni a komfortzónánkból, hogy fejlődni tudjunk. A továbbiakban is vágtára fel!
Utána még boldogan megnyírtam Monty sörényét csak úgy a karámban kikötés nélkül, lábra lépést és combon csípést kockáztatva, de ő is jó passzban volt, uh. még csemegét is kapott utána.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése