Kedves régi barátnőm cseszeget, hogy írjak hosszabb posztokat. :) Íme. Járjuk körbe egy kicsit ezt a témát, miért mondtam le a lóvásárlásról!
Elsősorban a két meglevő iskolaló miatt, ugyanis mindketten végtelenül megbízhatóak, nyugodtak. Az edzőim valószínűleg már ezerszer elmondták, hogy: -Nyugi, nem fog semmi sem csinálni! És valóban, dühönghet szélvihar, ijedezhetnek más lovak, mindketten rendületlenül caplatnak tovább rezzenéstelen arccal, ha lehet így fogalmazni.
Ettől eltekintve nem sok hasonlóság van bennük, Angi kanca, telivér, 15 éves, kissé gizda, és amúgy elég hisztis tud lenni, pl. ha nincs mellette másik ló. De pályán akkor is normális. Vele sem fordult még elő, hogy megijedt volna bármitől, mikor rajta ültem. Illetve egyszer de, még egészen az elején, majd ezt leírom, mert nagyon tanulságos volt.
Ferencz fajtájával nem vagyok tisztában (valamilyen sportló, majd megkérdezem Zs.-t. Megkérdeztem, hesseni. ??? Életemben nem hallottam róla, olyan, mint az oldenburgi, vagy hannoveri, német melegvérű), 23 éves, herélt, baromi nagydarab, magas is. Annyi, hogy mindketten idősebb lovak, de ott van pl. Dasmi, aki csak 6 éves, és ő sem egy ugrálós, szóval ez vérmérséklettől is függ. Ferencz emellett borzasztóan jól képzett, fiatalabb korában aktívan magas szinten versenyzett, ugrott, igazi rutin róka. Nekem nagy élmény volt, hogy tényleg csak annyit csináltam, hogy kicsit előre toltam a csípőmet, hogy na, ügessünk, és gyakorlatilag csizmasegítség nélkül elindult, ill. minimális finom jelzések működnek nála. Az edzőm szerint: - Csak gondolj arra, hogy vágtázol! És vágtázik, nyugisan, kiszámíthatóan, lassan, több körön keresztül, nem kell noszogatni.
Mindkettőjüknél az a jó, hogy nem kell még a lóra is "figyelni" rossz értelemben, mert persze mindig figyelni kell rájuk is, de elsősorban magamra koncentrálhatok, nem a környezetre, hogy mitől fog megijedni. Sajnos nekem ez az egyik legyőzendő feladatom, ennek az egyensúlynak a megtalálása, hogy ne azon parázzak, hogy bejön egy másik ló, vagy eltolnak egy talicskát a fedeles előtt. Angin és Ferenczen ez végtelenül megnyugtató érzés.
Angival a megijedés az volt, hogy amikor elkezdtem ide járni még futószáron, a tériszonyom miatt nagyon feszült voltam. Ugye ezt köztudottan a ló is megérzi, átveszi, és amikor meglebbent egy nejlon ponyva a fedelesben, Angi hátrahőkölt, én előreestem, és bevertem az orrom a nyakába. Ez viccesen hangzik, de akit ütöttek már orron, az tudja, hogy mennyire fájdalmas, folyt a könny a szememből. Persze meg is ijedtem, bőgtem, szálljunk le, stb. Az edzőm természetsen nagyon jól kezelte, megnyugtatott, léptünk, összeszedtem magam. Utána mondta is, hogy ez egyáltalán nem jellemző Angelre, nem is emlékszik, hogy mikor csinált ilyet utoljára. De ez is jó példája, hogy a ló mennyire tükrözi a lovasa hangulatát, érzéseit, viselkedését. Erről is írok majd!
Elsősorban a két meglevő iskolaló miatt, ugyanis mindketten végtelenül megbízhatóak, nyugodtak. Az edzőim valószínűleg már ezerszer elmondták, hogy: -Nyugi, nem fog semmi sem csinálni! És valóban, dühönghet szélvihar, ijedezhetnek más lovak, mindketten rendületlenül caplatnak tovább rezzenéstelen arccal, ha lehet így fogalmazni.
Ettől eltekintve nem sok hasonlóság van bennük, Angi kanca, telivér, 15 éves, kissé gizda, és amúgy elég hisztis tud lenni, pl. ha nincs mellette másik ló. De pályán akkor is normális. Vele sem fordult még elő, hogy megijedt volna bármitől, mikor rajta ültem. Illetve egyszer de, még egészen az elején, majd ezt leírom, mert nagyon tanulságos volt.
Ferencz fajtájával nem vagyok tisztában (valamilyen sportló, majd megkérdezem Zs.-t. Megkérdeztem, hesseni. ??? Életemben nem hallottam róla, olyan, mint az oldenburgi, vagy hannoveri, német melegvérű), 23 éves, herélt, baromi nagydarab, magas is. Annyi, hogy mindketten idősebb lovak, de ott van pl. Dasmi, aki csak 6 éves, és ő sem egy ugrálós, szóval ez vérmérséklettől is függ. Ferencz emellett borzasztóan jól képzett, fiatalabb korában aktívan magas szinten versenyzett, ugrott, igazi rutin róka. Nekem nagy élmény volt, hogy tényleg csak annyit csináltam, hogy kicsit előre toltam a csípőmet, hogy na, ügessünk, és gyakorlatilag csizmasegítség nélkül elindult, ill. minimális finom jelzések működnek nála. Az edzőm szerint: - Csak gondolj arra, hogy vágtázol! És vágtázik, nyugisan, kiszámíthatóan, lassan, több körön keresztül, nem kell noszogatni.
Mindkettőjüknél az a jó, hogy nem kell még a lóra is "figyelni" rossz értelemben, mert persze mindig figyelni kell rájuk is, de elsősorban magamra koncentrálhatok, nem a környezetre, hogy mitől fog megijedni. Sajnos nekem ez az egyik legyőzendő feladatom, ennek az egyensúlynak a megtalálása, hogy ne azon parázzak, hogy bejön egy másik ló, vagy eltolnak egy talicskát a fedeles előtt. Angin és Ferenczen ez végtelenül megnyugtató érzés.
Angival a megijedés az volt, hogy amikor elkezdtem ide járni még futószáron, a tériszonyom miatt nagyon feszült voltam. Ugye ezt köztudottan a ló is megérzi, átveszi, és amikor meglebbent egy nejlon ponyva a fedelesben, Angi hátrahőkölt, én előreestem, és bevertem az orrom a nyakába. Ez viccesen hangzik, de akit ütöttek már orron, az tudja, hogy mennyire fájdalmas, folyt a könny a szememből. Persze meg is ijedtem, bőgtem, szálljunk le, stb. Az edzőm természetsen nagyon jól kezelte, megnyugtatott, léptünk, összeszedtem magam. Utána mondta is, hogy ez egyáltalán nem jellemző Angelre, nem is emlékszik, hogy mikor csinált ilyet utoljára. De ez is jó példája, hogy a ló mennyire tükrözi a lovasa hangulatát, érzéseit, viselkedését. Erről is írok majd!
Angival futószáron. A kezdetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése