A tegnapelőtti nap az pont olyan volt, ami a lóval való foglalkozás és az én lelkiállapotom kapcsolatának minden jellegzetességét produkálta jó értelemben véve.
Elég sok idő kimaradt (4 nap, úristen!), amióta utoljára voltam kinn, ebből kifolyólag kissé reszketeg lelkiállapotban érkeztem meg. Mindig szembesülök ilyenkor azzal, hogy Luxi mekkora egy dromedár. Mondtam is, hogy szerintem én ma nem ülök fel, úgyis régen volt földi munka, futószárazok.
Kantárral futószáraztam, úgyhogy azzal indult a foglalkozás, hogy kantározás közben otthagytam az egyik ujjam a zabla mellett, Luxi meg szépen ráharapott, részemről üvöltés, részéről döbbent hátraugrás. Szóval nem a legpozitívabb hangulatban kezdtünk. Utána még el is szöszöltem, hogy hova kapcsoljam a kikötőszárakat, mennyire húzzam meg.
Először Luxika látványosan szenvedett, pedig nem húztam be nagyon a fejét, utána mikor hosszabbra engedtem, akkor megint bemutatta ezt az "elugrándozok bakolva, és kirántom a futószárat" mutatványát. Annyi volt a különbség, hogy most higgadtan összeszedtem, tovább hajtottam, és fel voltam készülve, úgyhogy a továbbiakban nem tudta kirántani magát, illetve kb. 5 perc után elfogyott a lendülete. A futószárazás ezután eseménytelenül zajlott.
Nem mondom, hogy az első bakolása után nem dobogott a szívem, de az is max. fél percig tartott. Szóval rengeteget fejlődtem december óta, emlékszem, hogy akkor mennyire megijedtem az ilyen amúgy minimális mutatványaitól. Andi mondta is, hogy ezt csak futószáron csinálja, nyereg alatt tök normális. Nem is baj, ha vannak néha ilyen mozzanatok, nagyon hasznos a kapcsolatépítéshez, meg hogy tisztázzuk a vezető szerepet. Ezért is akartam kicsit földről dolgozni vele.
Tegnap folyt. köv., felültem, és nagyon kellemesen edzettünk, a végére Luxi már egészen bemelegedett, ütemesen ment, beleengedett a szárba, lelazult. Kapott is egy fél görögdinnyét csemegének.
Elég sok idő kimaradt (4 nap, úristen!), amióta utoljára voltam kinn, ebből kifolyólag kissé reszketeg lelkiállapotban érkeztem meg. Mindig szembesülök ilyenkor azzal, hogy Luxi mekkora egy dromedár. Mondtam is, hogy szerintem én ma nem ülök fel, úgyis régen volt földi munka, futószárazok.
Kantárral futószáraztam, úgyhogy azzal indult a foglalkozás, hogy kantározás közben otthagytam az egyik ujjam a zabla mellett, Luxi meg szépen ráharapott, részemről üvöltés, részéről döbbent hátraugrás. Szóval nem a legpozitívabb hangulatban kezdtünk. Utána még el is szöszöltem, hogy hova kapcsoljam a kikötőszárakat, mennyire húzzam meg.
Először Luxika látványosan szenvedett, pedig nem húztam be nagyon a fejét, utána mikor hosszabbra engedtem, akkor megint bemutatta ezt az "elugrándozok bakolva, és kirántom a futószárat" mutatványát. Annyi volt a különbség, hogy most higgadtan összeszedtem, tovább hajtottam, és fel voltam készülve, úgyhogy a továbbiakban nem tudta kirántani magát, illetve kb. 5 perc után elfogyott a lendülete. A futószárazás ezután eseménytelenül zajlott.
Nem mondom, hogy az első bakolása után nem dobogott a szívem, de az is max. fél percig tartott. Szóval rengeteget fejlődtem december óta, emlékszem, hogy akkor mennyire megijedtem az ilyen amúgy minimális mutatványaitól. Andi mondta is, hogy ezt csak futószáron csinálja, nyereg alatt tök normális. Nem is baj, ha vannak néha ilyen mozzanatok, nagyon hasznos a kapcsolatépítéshez, meg hogy tisztázzuk a vezető szerepet. Ezért is akartam kicsit földről dolgozni vele.
Tegnap folyt. köv., felültem, és nagyon kellemesen edzettünk, a végére Luxi már egészen bemelegedett, ütemesen ment, beleengedett a szárba, lelazult. Kapott is egy fél görögdinnyét csemegének.
Vicces légymaszk, ami reggelre persze a földön végezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése