Sajnos az amúgy jól sikerült terepnek az volt számomra az egyik tanulsága, hogy Angin sokkal biztonságosabban érzem magam, mint Luxin. Ettől kissé összeroppantam. Az se segített, hogy kedden orkánerejű szél volt. Amíg a körkarámban voltunk addig nem is volt semmi baj, de amikor utána legeltünk, akkor Luxi teljesen bestresszelt, hogy rajta kívül nincs kinn senki, horkantgatott, rémülten forgatta a szemét, csak akkor nyugodott meg, mikor már benn voltunk az istállóban a haverokkal. Ja, és az udvaron feltűnt használaton kívüli terepjárók is nagyon ijesztőek. Én meg persze ettől stresszeltem be, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam. Ez az ijedőssége nekem nagyon nem komfortos. Egyébként ez inkább földről rémít meg, merthogy akkora, mint egy ház.
Mikor az edzőm realizálta, hogy milyen ramaty lelkiállapotban vagyok, szerintem igen jó pszichológiai érzékkel azt javasolta, hogy tegyem fel Luxit a lovasok.hu-ra, az leveszi rólam a felelősséget, és még ha van rá jelentkező, akkor sem muszáj eladni. Na, zokogva megírtam a hirdetést, feladtam, és érdekes módon a görcs teljesen kioldódott a gyomromból. Közben el is kellett mennem pár napra egy konferenciára, és mikor ma kimentem a loviba, kb. az utóbbi idő egyik legjobb edzését produkáltuk.
B. ült Szelin, én Luxin, először léptünk, bemelegítettünk, beszélgettünk, utána külön dolgoztunk ügetésben csináltam feladatokat, nagykörök, kígyóvonalak, kézváltások, stb. B. felhívta a figyelmemet, hogy Luxinak hátrafelé állnak a fülei, figyel rám, illetve szépen kereste a támaszkodást a száron. Nézelődött most is az elején, de aztán koncentráltabb lett. Vágtázni most nem vágtáztunk, mondván, hogy sikerélménnyel fejezzem be, mert a beugratásnál is szoktak gondok lenni részemről.
Utána is még hosszan elszöszmötöltem a karámban. Egyébként (majdnem) mindenki igen cuki volt, rengeteg támogatást kapok a lovardában. Az a helyzet, hogy ha az ember őszinte, akkor viszonylag kevesen nem megértőek. Idősebb, tapasztalt lovasember bértartó kollégám megállapította, hogy Luxi egy igen jóindulatú, jófejű ló, és nőjek fel a feladathoz. A jóindulatú ló közben meleg tekintettel az arcomhoz dugta a fejét, és utána nemes egyszerűséggel rátette az állát a fejem tetejére, kár, hogy nem fényképezte le senki.
Szóval ez egy nagyon nehéz, érzelmi izé nekem, majd meglátjuk, hogy hogy jövök ki belőle. Ami még nagyon sokat segített, hogy elolvastam az alábbi könyvet:
Marha mákom van, hogy tudom olvasni az angol szakirodalmat, mert magyarul szinte semmi nincs erről. Majd ha nyugdíjas leszek, lefordítom ezt a könyvet, mert szerintem mindenkinek rengeteget segítene.
Mikor az edzőm realizálta, hogy milyen ramaty lelkiállapotban vagyok, szerintem igen jó pszichológiai érzékkel azt javasolta, hogy tegyem fel Luxit a lovasok.hu-ra, az leveszi rólam a felelősséget, és még ha van rá jelentkező, akkor sem muszáj eladni. Na, zokogva megírtam a hirdetést, feladtam, és érdekes módon a görcs teljesen kioldódott a gyomromból. Közben el is kellett mennem pár napra egy konferenciára, és mikor ma kimentem a loviba, kb. az utóbbi idő egyik legjobb edzését produkáltuk.
B. ült Szelin, én Luxin, először léptünk, bemelegítettünk, beszélgettünk, utána külön dolgoztunk ügetésben csináltam feladatokat, nagykörök, kígyóvonalak, kézváltások, stb. B. felhívta a figyelmemet, hogy Luxinak hátrafelé állnak a fülei, figyel rám, illetve szépen kereste a támaszkodást a száron. Nézelődött most is az elején, de aztán koncentráltabb lett. Vágtázni most nem vágtáztunk, mondván, hogy sikerélménnyel fejezzem be, mert a beugratásnál is szoktak gondok lenni részemről.
Utána is még hosszan elszöszmötöltem a karámban. Egyébként (majdnem) mindenki igen cuki volt, rengeteg támogatást kapok a lovardában. Az a helyzet, hogy ha az ember őszinte, akkor viszonylag kevesen nem megértőek. Idősebb, tapasztalt lovasember bértartó kollégám megállapította, hogy Luxi egy igen jóindulatú, jófejű ló, és nőjek fel a feladathoz. A jóindulatú ló közben meleg tekintettel az arcomhoz dugta a fejét, és utána nemes egyszerűséggel rátette az állát a fejem tetejére, kár, hogy nem fényképezte le senki.
Szóval ez egy nagyon nehéz, érzelmi izé nekem, majd meglátjuk, hogy hogy jövök ki belőle. Ami még nagyon sokat segített, hogy elolvastam az alábbi könyvet:
Marha mákom van, hogy tudom olvasni az angol szakirodalmat, mert magyarul szinte semmi nincs erről. Majd ha nyugdíjas leszek, lefordítom ezt a könyvet, mert szerintem mindenkinek rengeteget segítene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése