Lóviselkedés

Említettem, hogy mostanában kocogni szoktam, és ha már ott vagyok a loviban, akkor kihasználom, hogy nem az aszfalton kell kocogni. Ezért körbe szoktam futni azon az útvonalon, ahol terepezni szoktunk. A kör (illetve téglalap) utolsó kilométere ott megy el a mi karámjaink mögött. Ez úgy derült ki, hogy közben lehullottak a levelek, és mikor oldalra néztem, a mi boxainkat láttam hátulról pár tíz méterre. Ez több dolgot is megmagyaráz.

Egyrészt mikor terepen voltunk, és erre a szakaszra értünk, mindkét ló érezhetően sietni kezdett. Ők tudták, hogy már tök közel vagyunk, mi meg ott bénáztunk, hogy merre kell most fordulni. :D

Másrészt az is kiderült, hogy időnként miért áll az összes ló a karám hátsó részén meredten nézve a távolba. Az út túlsó oldalán ugyanis egy lovasiskola van mint kiderült, és pont odalátszanak a többi lovak, amikor a pályán osztálylovaglás folyik. Ezzel is valamelyik nap szembesültem, mikor kocogás közben odaértem, és nagyon megörültem a sok lónak. Az oktatóval köszöntünk, én gyalogolni kezdtem, hogy ne ijedjenek meg, de nem nagyon rázta meg a lovakat szemmel láthatólag a látványom.

Luxin azóta egyszer ültem, de nem éreztem magam sajnos komfortosan. L. alatt gyönyörűen megy, én meg úgy érzem, hogy valahogy nincs meg köztünk az összhang, ha felülök. Karámban meg földről oké, de azt gondolom, hogy hülyeség lenne egyrészt kihasználatlanul hagyni az ő tulajdonságait, mert egy fiatal amatőr ugrólovas tök szépen tudna vele versenyre járni. Nekem meg legyen már valami sikerélményem egy másik lóval. Úgyhogy most ismeretségi körben nézegetünk esetleges új gazdát, de semmi nem sürgős, ha valakinek megtetszik, akkor oké, ha nem, akkor is elvan itt, úgyis jön a rossz idő.

Photo by Brandon Randolph from Pexels